Évezredek óta kesergünk, hogy romlik a nyelv, de ez szamárság

„Gratulálok a friss, ropogós Aegon Irodalmi Díjához! Egy költő életében mennyire fontos az ilyen külső elismerés?

Nagyon jól esik, nekem már az is fontos volt, hogy a kötetem bekerült az ötös Aegon-listába, hiszen ezt egy olyan zsűri alakította ki és végül szavazott meg engem, akiknek az ítéletében megbízom, akiket csakis szakmai-irodalmi szempontok vezettek. A díj a kritikusokat ösztönzi, hogy írjanak a könyvről, ami roppant hasznos egy szerzőnek. És tegyük hozzá: reklámértéke is van, ettől ugyanis, remélem, többen fogják megvenni, elolvasni – végtére is azért írtam, hogy olvassák!

És hogy viseli a járványhelyzetet?

Kérem szépen, jól vagyok. Vagy hát igen is, meg nem is. Most Pesten vagyok, mert hazaküldött a párom, aki orvos Londonban. Azt mondta, hogy veszélyes lenne együtt, mert be kell járnia dolgozni, és hazahozhatja a vírust rám a kórházból. Inkább jöjjek haza Pestre, és izoláljam magam. Ez logikusnak tűnt, de most már negyedik hete vagyok egyedül, ami nem annyira jó. De azért van előnye, mert kicsit olyan az egész, mint egy nyaralás: végre van időm elolvasni könyveket, amiket régóta halogattam.

Meg hát hosszú telefonokat is tudok bonyolítani, mint fiatal korunkban. Akkoriban órákat lógtunk a telefonon barátokkal, ismerősökkel, nagyon élveztük. Munkám van bőven. Más annak, aki gyárba jár, vagy nyomdász, mert annak kínzó lehet, ha nem tud dolgozni. De ez velem nem így van, és ahogy látom, magával sem.

Valóban, és ez szerencsés helyzet. És a párja, Márk, koronavírusos betegekkel is foglalkozik Londonban?

Nem, egy gerincsebészeti klinikán dolgozik, ahol sürgős esetekkel eddig nem foglalkoztak. Nemrég viszont hazaküldték a pácienseket, hogy majd máskor kiegyenesítjük a gerincét, most menjen haza. Ehelyett be kellett rendezkedniük balesetesek fogadására, azért, hogy ne a közkórházakba menjenek, ahol elkaphatnák a fertőzést. De persze már az ő pácienseik között is már vannak koronások, így van ez mindenhol.”