„Az ugyanis világos, hogy a jelenlegi ellenzéknek az egymillió egykori jobbikos nélkül nincs esélye a győzelemre. Ha csak otthon maradnak, két év múlva már az is elég a Fidesz újabb kétharmados győzelméhez. Sorsdöntő tehát, hogy a legközelebbi választásokon a Jobbik-árvák mit tesznek és hova szavaznak.
Az jól érzékelhető, hogy ezt a választói közösséget komoly belső világnézeti feszültségek terhelik. Szinte nincs olyan programpont és eszmei alap, amelyben egyetértenének az összefogásban részt vevő baloldali és liberális pártokkal, az Orbán-ellenességet leszámítva. Esetenként a szélsőségességig nemzeti elkötelezettségűek, kommunistaellenesek, különböző intenzitással, de cigányellenesek, és az antiszemitizmus sem idegen tőlük. Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit a balliberális pártok vallanak.
A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy tavaly ősszel szinte mind az egymillió jobbikos szavazó fegyelmezetten átszavazott a közös ellenzéki jelöltre, miközben a balosok is ugyanezt tették, ha jobbikos volt a helyi jelölt. Az ellentmondás egy sajátos illúzió alapján fejthető meg: mind a jobbikos, mind a baloldali szavazók abban bíztak, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a másik segítségével az ő pártjuk nyeri a versenyt, és ha már megszerezték a hatalmat, majd megszabadulnak a kellemetlen társaktól. Az önkormányzati összefogás erre a reménybeli győzelemre előre felvett hitel volt.”