A horvát választás legnagyobb leckéje: az európai „mérsékelt jobbközép” immár nem létezik

„És visszatérve térségünkre, a Néppárt tagpártjai itt is csupán lassú süllyedésre számíthatnak, mint a lengyel Polgári Platform, avagy kisebb részsikerekre, mint az ugyancsak nem éppen mérsékelt, Václav Klaus-féle, EU-kritikus, cseh ODS. Eközben pedig a szélsőjobbos Alternatíva Németországnak folyamatosan nyer teret a CDU-val szemben a keletnémet tartományokban.

Ha tehát az európai liberális és jobbközép sajtó egyik kedvenc témája mostanában a »baloldal válsága«, a »hagyományos szociáldemokrácia eltűnése«, akkor az arányokat figyelembe véve teljesen reális lenne egyenesen a jobbközép polgári konzervativizmus felszámolódásával is telekürtölni a nyilvánosságot. A kép ugyanis csak így lesz teljes.

Ha pedig ennek a mély válságnak, az Európát 1990-től hosszú ideig megkerülhetetlenül irányító jobboldalra, a Helmut Kohlok, Margaret Thatcherek és Jacques Chiracok jobboldalára gondolunk, két dolgot állapíthatunk meg: az egyik, hogy hatalmuk, akárhogyan is színezzük, az amerikai, atlantista hegemónia visszaszorulásával tűnt el, csakúgy, mint a neoliberális balközépé, másrészt pedig, hogy ez a projekt eleve hidegháborús logikából indult ki, és mindig is létezett az a tekintélyelvű, jobboldali arca, amely most lassan hegemónná is válik a Salvinikkel, Mitszotákiszokkal és Marine Le Penekkel. A valamikor szovjet befolyás alá tartozó területeken ez a válság még szembetűnőbb: George F. Kennan, a NATO egyik alapítója, és amerikai diplomata emlékirataiból származik a mondás, hogy a szovjet rendszer összeomlásának egyik legpusztítóbb hatása 1990 után az volt, hogy a kelet-európai országokban »képtelenség volt a szovjet rendszert bármire lecserélni, ami jobb lenne nála«.

A közép-európai, autokrata jobboldali erők éppen ezt kísérelték meg 2015-től, amikor mind a lengyel Jog és Igazságosság, mind – immár az Európai Néppárton belülről – a Fidesz éles szembefordulása az akkor még fősodratú konzervativizmussal nyilvánvalóvá vált. Az akkor kezdődő, »illiberális demokráciáról« szóló vita pedig végig elég egyirányúnak tűnt. Orbán 2014-es nagy programjára csak 2015 februárjában szólt vissza az akkor éppen Budapestre látogató Angela Merkel kancellár, és akkor is csak annyit jegyzett meg Orbánnal közös sajtótájékoztatója végén, »nem érti«, mit jelent a kifejezés.”