Tanult tehetetlenség

„Nem tudom, fogtak-e már a kezükben gyermekelhelyezésről szóló bírósági ítéletet. Ezekben az igazságszolgáltatás rendelkezik az egymástól elváló házastársak közös gyermekeinek felügyeleti jogáról, a láthatás pontos menetéről, és konkrétan arról is, kivel töltse a kiskorú a karácsony estét, és melyik szülővel lehet az ünnep első és második napján, órára pontosan megszabva. Borzalmas.

Ha belegondolunk, tulajdonképpen egy kezdődő élet minimum első tizennégy évét határozza meg ilyenkor a kijelölt bírói testület. Ám magánál a végső dokumentumnál már csak az oda vezető, kínosan hosszú és fájdalmasan részletes eljárás, illetve az ítéletet később így vagy úgy betartó, egymás ellen forduló, saját gyermeküket is feláldozni képes szülők viselkedése a hátborzongatóbb, kivéve a ritka ellenpéldákat. Amikor először jöttek szembe a hírfolyamban a győri tragédiáról szóló cikkek, eleinte képtelen voltam végigolvasni. Aztán mint egy örvény, magával rántott, ami történt, mert annyi ép ésszel fel nem fogható részletet tartalmaz. Például, hogyan lehetséges, hogy egy feleség, akire a férje álmában kalapáccsal támad, a már elítélt, börtönben ülő férfit rendszeresen látogatja? Milyen igaz­ságszolgáltatás az, ahol egy ilyen cselekedetért valaki öt év fegyházbüntetést kap, és mit értenek »jó magaviselet« alatt, amiért az elítélt előbb szabadulhat?”