Szolgálatok régen és ma

„Új székházat kapott a korábban négy különböző objektumban elhelyezett Alkotmányvédelmi Hivatal (AH, korábbi nevén NBH, azaz Nemzetbiztonsági Hivatal). Kiss Zoltán, az AH főigazgatója szerint ezzel megvalósult a kor követelményéhez igazodó funkcionális megoldás, illetve a NATO-jogszabályok előírásait is sikerült teljesíteni.

Miközben érdeklődve hallgattam a megnyitóünnepségen elhangzottakat, meg kellett állapítanom, hogy jómagam a régi és ókonzervatív operatív iskola filozófiáját vallom, vagyis úgy tűnik, elmaradtam a kor és főként a NATO kihívásaitól. Az ősidőkben, mondjuk egy-két évtizeddel ezelőtt a titkosszolgálati munka lényege annak titkossága volt. Ez magába foglalta mind az állomány, mind a munkára kijelölt objektumok konspirált létezését.

Természetesen ami a szolgálatok központi épületeit illette – és ez még a hírszerzésre is igaz volt, nemcsak az elhárításnak otthont adó Alkotmányvédelmi Hivatalra –, előbb-utóbb mindenki bemérte ezek koordinátáit.

De! Voltak és ma is kell legyenek különösen védett objektumok, ahol például ügynöki kiképzéseket és egyéb operatív feladatokat hajtanak végre. Ezekről sohasem derülhet ki – a dolog természetéből adódóan –, hogy a titkosszolgálat érdekeltségébe tartoznak.

Ezen az alapvetésen annak kapcsán érdemes elgondolkodni, hogy jóllehet vezetéstechnikailag könnyebb összefogni egy szervezetet, ha fizikailag egy helyen van, de az összevont intézményrendszer és az oda csoportosított személyi állomány egy aranybánya az ellenérdekű szolgálatok kutató-feldolgozó munkájához.

Csak egy bázist kell a közelben telepíteniük, és folyamatosan dokumentálhatják a kapun be- és kilépő személyeket. Ezen nem kívánt akció ellen természetesen van ellenszer, és ezt a magyar szolgálat alkalmazhatja is. Megjegyzésre érdemes, hogy a CIA központi épületének elhelyezése is nyilvános és elérhető az interneten. De a különösen védett állomány tagjai sohasem fordulnak meg a virginiai Langley-ben található központban.

A »régi« és »új« operatív munka feltételei között alapvető eltérés van, ami a modern világ kihívásaiból adódik. Az AH új épületében elhelyezett és a sajtóban is megjelentetett információ szerint 1200 kilométernyi kábelt használtak fel (valamivel több mint 1200 kilométer a távolság Budapest és Brüsszel között autópályán).

Nyilvánvaló (ehhez még operatív tapasztalat sem kell), hogy a mai viszonyok között a technológiai és digitális fejlődésben rejlő lehetőségek olyan megoldásokat kínálnak, melyek markánsan háttérbe szorítják a régi – az internet nélküli világ – módszereit, mind a személyi feldolgozó munkában, mind az egyéb információszerző tevékenységben.

A titkosszolgálatok lehetőségei az emberek – részben az internet provokálta – kitárulkozó magatartása miatt rendkívüli módon megsokszorozódtak. A közösségi oldalak, akár a virtuális kartotékok, tálcán kínálják a személyes, érzékeny adatok ezreit, mutatják a kapcsolati hálót, »beszámolnak« az alany mozgásáról, tevékenységéről. Egy-egy célfeladat elvégzésének nagyobb hányadát egy irodában ülve, laptop segítségével el tudja végezni az operatív tiszt.

A kérdés csak az, hogy ez elég-e, illetve hogy hol van a speciális felkészültséget igénylő operatív akciók hozzáadott értéke: az a 15-20 százalék olyan forrásadat, ami nincs a világhálón, és csak beépüléssel vagy más módszerrel szerezhető meg.”