Sorskérdések

„Az igazgatónő, nyilván parkolási anomáliák miatt, képtelen megállni a kórház előtt, pedig várják a betegek. Beáll hát, ahova tud. Jönnek a rendőrök, látják a szabálytalanul parkoló autót, mi ilyenkor a kapitány szerinti követendő eljárás? A fejelfordítás. A félrenézés, mert különben nem veszik le tőlük időben a vért, emiatt elmarad az intézkedés, elkötik a teheneket, túláraznak. Ha valamelyik rendőr mégis feljelenti, majd eligazítja a kapitány.

És ennek nincs vége. Tudok egy asszonyról, aki a gyermekélelmezési vállaltnál konyhásként dolgozott, és mindig lespórolt az adagokból egy keveset. Rájöttek, meghurcolták, elbocsátották. Csakhogy az eljárás során kiderült, az ellopott ételt másik munkahelyére, a nyugdíjasotthonba vitte, mert nem tudta nézni, miket és milyen keveset kapnak az otthonban élők. Nyilván nem szabad lopni, emelhetnénk mutatóujjunkat, de ennyit a konyhásnő is tudott.

Egy ételkihordónak ellopták a biciklijét, ezzel lehetetlenné tették a munkáját, néhány napig az emberek is étel nélkül maradtak. Feladott hirdetést, hogy valaki lopja vissza a biciklijét. Másnap megjelent egy rendőr, és ismertette vele a tényállást: felhívás bűnelkövetésre. Igaza volt? Igaza.

De bárhogy is: egyszer majd, ha a magyar sorskérdések lázas kutatásában kormányunk már mindent föltárt a türk rokonságtól a Kárpát-térség solymászatáig, igazán fordíthatna figyelmet ezekre az emberekre is: a konyhásra, a közrendőrre meg az ebédkihordóra, úgy általában az ország lényeges ügyeire. Ezek a valódi sorskérdések.”