„Nem tudom, emlékeznek-e, de hajdanán, úgy a rendszerváltás hajnalától nagyjából 2010-ig, bár sok víz lefolyt a Dunán, de egyvalami állandó volt. Egyetlenegy dolog lebegett felettünk, mint Isten lelke a vizek felett, ezt az egyet nem volt szabad megkérdőjelezni, ez volt az alfa és az ómega, ahonnét elindultunk s ahová majd visszatérünk, ami mindent elrendez, mindent megold, mindent rendbe tesz, de legfőképpen mindent irányít.
Ez volt őfelsége, a piac.
Ha elhangzott e mágikus fogalom, illett kissé alázatosabb testtartást felvenni, fejet enyhén lehajtani, a vállakat leejteni, a hangot suttogóra fogni. Mert most a piacról van szó, a piac jár közöttünk, buksi, oktondi halandók között. Olyanok voltak a piacok, mint Karinthy párhuzamosai. Csak a végtelenben találkoztak, és ott illedelmesen megemelték a kalapjukat. Mi pedig, sok-sok rossz tanuló csak álltunk, és áhítattal tekintettünk a magasba. Őfelsége a piac és a rossz tanuló társadalom között az úgynevezett SZDSZ, vagyis – Karinthynál maradva – a Steinmann volt a közvetítő.
Ó, ők értették a piacot, sőt, pertuban voltak őfelségével!
Mi, rossz tanulók persze tudatlanságunkban tele voltunk kérdésekkel, félelmekkel. Nem értettük például, miért is kell rászabadítani a nyugati tőkét egy az egyben a hazai piacra, negyven év kommunizmus után, tökéletesen kiszolgáltatott helyzetben, de hamar lehurrogtak minket Steinmannék, hogy hát a piac, pupákok! Majd a piac elrendez mindent. És elrendezett…
Nem értettük egészen pontosan, miért kell gombokért és színes üvegcserepekért privatizálni mindazt a maradék értéket, amit még a rendszerváltás előtt nem privatizált saját magának teljesen ingyen az MSZMP KB és holdudvara, akiknek a foxi-maxin titokban már megtanították, hogy nem Marx–Engels–Lenin a szentháromság, hanem egy igaz isten van, a piac. De elmagyarázták nekünk, hogy ezen a tőkehiányos, piachiányos, félperifériás pusztaságon csak a nyugati tőke hozza el a felvirágzást – no meg a piacot. Azt fogja fellendíteni. Hozza majd az innovációt meg a munkahelyet meg a jólétet. Nem értettük, aztán hozta. Vagyis hát üveggyöngyökért megvette a hazai élelmiszerfeldolgozó-ipart, cukoripart, növényolajipart, aztán bezárta a gyárakat, és hozta a saját áruját. Vagyis piacot vett magának, gyakorlatilag ingyen. De elmagyarázták nekünk Steinmannék, hogy ez a belépő a jólétbe. Hacsak úgy nem…”