Nyugaton a világháború után nagymértékű társadalom-átalakítás zajlott le. Ez a nevelés a mi régiónkban egyáltalán nem történt meg: nem vagyunk „ránevelve” a demokráciára.
A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása
Állampolgársági nevelés: Magyarországon (egy szűk hozzáértő kört leszámítva) a fogalom ismeretlen. Pedig ismernünk kellene. Ugyanis kulcsfogalomról van szó. Elmondom, miért.
Most, hogy a kormánynak, illetve a vezető kormánypártnak nagy csatái vannak Európával, érdemes hangsúlyozni, hogy Európa fogalma mit is jelentett közvetlenül a 2. világháború után. Úgy hiszem – leegyszerűsítve persze –, két dolgot: elitet és népet.
Először is az elit számára a világháború után közvetlenül megfogalmazódik, hogy a megosztott Európa helyett egy egységes Európa kell. Ez nem mást, mint az Európai Egyesült Államokat jelenti. Olvassuk csak el Luuk van Middelaar páratlanul érdekes könyvét. Ebben a szerző leírja: nem csak egy merőben új tervről van szó, amellyel Európa újratervezői „meg akarnak szabadulni” a nemzetállamok számukra terhes örökségétől. Hanem arról is, hogy egy régi amerikai eszmét igyekeznek átültetni az európai gyakorlatba. A nyugat-európai elit válasza ez a nagy világégésre, s ez teljesen független attól, hogy a liberális demokráciák maguk is nemzetállami keretek között alakultak ki.
Másodszor a nép szempontjából is volt egy fontos változás, s itt jön be az állampolgári nevelés szerepe. Számos nyugati országban (hogy mást ne mondjak: Németországban) az állampolgárok nem a demokráciára és nem a föderalizmusra voltak kondicionálva. Ezért az 1945 utáni nyugati társadalomfejlődés nagy „titka”, hogy
Elvégre az általuk elképzelt demokráciára meg kellett tanítani a sok helyütt addig ezzel ellentétes érzelmű állampolgárokat. Rengeteg könyv és tanulmány foglalkozik ezzel. Meg azzal is, hogy ebben a munkában hogyan segített a film. Így aztán a nyugati társadalmak nagy versenyelőnye sokáig (mindmáig) az volt, hogy felülről (az elit felől) és alulról (a társadalom felől) is meg voltak alapozva, s a demokrácia vertikálisan minden réteget áthatott.
Mondanom sem kell: ez Kelet-Közép-Európában egyáltalán nem így volt. Mi itt mit sem tudtunk a Nyugatnak erről a kétirányú mozgásáról, ami az államszocializmus időszakában még hagyján. Ám az már kevéssé menthető, hogy az 1990-es rendszerváltás után sem nagyon ismertük fel az állampolgári nevelésben rejlő pozitív erőt. Persze a felismerés elmaradása már magában is okozat, hiszen a mi kultúránkban a „nevelés” szónak nagymértékben negatív konnotációja van. Merthogy ugyan ki neveljen kit? És hogy jönne bárki is ahhoz, hogy bárki mást neveljen?
Mindezek elvontan jogos kérdések.
De amikor egy demokráciát, ha tetszik: egy új világot kell kiépíteni, akkor
egyáltalán nem mindegy, hogy annak az elit és a társadalom egyaránt részese lesz-e.
Nálunk mintha a társadalom kimaradt volna a folyamatból. Az elitek elkövették azt a hibát, hogy nem vették észre a nyugati mintának azt a vonatkozását, ami messze túlmutat a gazdasági és politikai kérdéseken: képtelenek voltak észrevenni az 1945 utáni demokratizálódások „nevelődési” aspektusait.
Holott ha a Nyugat igazi mintáját keresnénk, épp erre az elit-társadalom libikókára kellene rámutatnunk.
Megítélésem szerint előbb-utóbb rá kell eszmélnünk, hogy amit mi eddig a Nyugatból észrevenni méltóztattunk, az meglehetősen egyoldalú. Igyekeztünk az európai példákat lemásolni gazdaságilag és politikailag, és nem volt szemünk a társadalmi dimenzióra. Így aztán a magyar társadalom nincs „ránevelve” a demokráciára. Ha pedig nincs, akkor merőben a véletlenen múlik minden.
Nemsokára elő kellene valakinek állni egy olyan oktatási reformtervvel, amelynek szerves részét képezi az állampolgárok demokráciára nevelése is.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Örökre vállalhatatlanná vált, miközben még nála is mélyebbre süllyedtek azok, akik mindezt látva, viccesnek találták és beszámolóikban ironizáltak a látottakon.
Egy ócska libernyák s…ggfej megpróbálja provokálni a magyar férfit, de felsül.
Aki jobboldali gondolkodó, annak már az élethez sincs joga? Ez már a Szeretetország előszobája?
Személyesen fölkeres egy magyar politikus, a másik levelet ír nekem, a harmadik figyelmeztet a fészbukon, hogy mit mondjak az engem fölkeresőnek.
Eddig bírta a német „szólásszabadságot” az anti-Greta.
A turizmus Magyarország egyik húzóágazata, amely hazánk GDP-jének 13 százalékát adja.
