Lehetséges-e, hogy a szabadságnak különféle felfogásai vannak egy demokráciában, s történetesen a Fidesz az egyiket képviseli?
Sokadik beszédét mondta el szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, én most mégsem ezzel foglalkoznék (bőven megteszik ezt mások), hanem egy korábbival, az illiberális demokráciáról szóló 2014-es beszéddel.
Sokak szerint ez fordulópont az Erdélyben elmondott beszédek sorában, és Orbán ellenfeleinek 2014 óta valóban „papírjuk” van róla, hogy itt valami nagyon más rendszernek a kiépítését jelenti be a szónok. 2014 óta közhelynek számít a bal-liberális oldalon, hogy Orbán ekkor szakít végleg a liberalizmussal és annak meghatározó komponensével, a szabadsággal.
De valóban erről van-e szó? Valóban az történik-e, hogy – mint ezt nagyon sokan vélik – itt egy totális szakításról van szó?
Először is szögezzük le, hogy ezt a vélekedést számos dolog látszik alátámasztani. A miniszterelnök ugyanis a Fidesz 2002-ben kezdődő és 2010-ig tartó ellenzéki korszakában meglehetősen nagy vehemenciával bírálja a nyugat-európai demokráciákat. Hol azért, mert azok 1968 leszármazottai, hol másért. 2012-ig bezárólag írtam korábban erről, akit érdekel, a beszédek értékelését itt megtalálhatja.
A lényeg az, hogy ezekben a beszédekben a pártelnök, majd miniszterelnök
2014 tehát egyáltalán nem egyedi ebben a sorban, s még azt sem mondanám, hogy a 2014-es beszéd a legradikálisabb. Az azonban tény, hogy mint minden évben, ekkor is van valami újdonság a korábbiakhoz képest. Ekkor az illiberális állam, illetve demokrácia. Ettől kezdődően pedig – nyilvánvaló okból – a nyugati kritikusok semmi másra, csak erre figyelnek.
Pedig ebben a beszédben vannak passzusok, amelyek relativizálják, ha tetszik: gyengítik ezt az állítást. Orbán ugyanis egyfelől valóban azt mondja: át kell térni az illiberális államra, de rögvest hozzáteszi: az illiberális állam „nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz”.
Természetesen senki nem emlékszik erre a megszorításra. Pedig a miniszterelnök világosan beszél: a kormány nem kívánja tagadni a liberalizmus alapvetőértékeit. Csupán (s ez a „csupán” veri ki az óta a biztosítékot) nem kívánja a liberalizmust az államszerveződés „központi elemévé” tenni.
Ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy a miniszterelnök stábja hihetett-e abban, hogy ezt a megszorítást a beszéd értelmezői észlelik majd. Attól tartok, ebben nem hihettek, hiszen túlságosan magasra perdült az „illiberális labda”. Naná, hogy az ellenfelek ettől a pillanattól kezdve
és semmit nem mondanak a szabadság értékét elismerő Orbánról.
Amin persze megint ne csodálkozzunk. A beszéd egészét tekintve ugyanis a szabadság értéke – bár említődik – nincs eléggé hangsúlyossá téve. Holott tudjuk, a Fidesz alakulásától kezdődően nagyon is fontosnak tekinti a szabadságot. De persze nem azt a fajtáját, amelyet a baloldali liberálisok is fontosnak tartanak. Ez utóbbi elsősorban individuális, a Fidesz által fémjelzett szabadság pedig döntően kollektív. Orbán a beszédben nem teszi világossá, ő melyik szabadságot preferálja. Csak annyit mond, hogy „nem tagadja” a liberalizmus fő attribútumát, a szabadságot. Ami természetesen nagyon lényeges megállapítás, de persze nem érhet fel a beszéd másik állításával, miszerint mégis csak az illiberális állam felé kell venni az irányt.
Kérdezhetnénk: a magyar miniszterelnök miért nem beszélt egyértelműbben? Miért nem részletezte jobban, hogy a Fidesz (és a kormány) a szabadság pártján áll, abból jottányit sem enged? Nos, azt hiszem, azért nem, mert a Fidesz sosem beszéli túl a dolgokat. Mindig csak jelez, de részletesen sosem fejt ki. Érzékeltet, feldob témákat.
Voltaképpen
Ebben a beszédében Orbán teszt-kérdése: van-e bárki is, aki észreveszi, hogy ő nem akarja totálisan tagadni a liberalizmust? Ma már egyértelmű: sem akkor, sem az óta nem volt ilyen kritikus, azaz senki nem vette észre (vagy akarta észrevenni), hogy ebben a beszédben ott lappang egy lehetséges vita csírája. Mivel azonban az illiberalizmus tematikája mindent vitt, Orbán tesztje „természetesen” olyan eredményt hozott, amire számítani lehetett. Ha azt akarta bizonyítani, hogy ellenfelei csak azt hallják meg, amit hallani akarnak, akkor tesztje sikerült.
S 2018-ra sem változott a helyzet. A Fideszt ellenfelei egyértelműen szabadság-ellenes pártnak tekintik. De vajon lehetséges-e, hogy a szabadságnak különféle felfogásai vannak egy demokráciában, s történetesen a Fidesz az egyiket képviseli? A 2014-es beszéd jelez tiszteletet a liberális szabadság-felfogás iránt, ugyanakkor egyértelművé teszi: egy másik fajta szabadságfelfogást támogat. A kérdés ma már szerencsére nem az, rabok legyünk-e vagy szabadok, hanem az, hogy hogyan legyünk szabadok. Erről a jövőben sokkal többet kell beszélni, mint 2014-től a máig.
„Mintha büdös koldusok lennének, akik betévedtek egy menő bulira, ahonnan nem merik őket kidobnii”– Rod Dreher egyedüli konzervatívként a Nexus Intézet amszterdami fórumán járt.
Gyurcsány Ferenc tiszteletdíja négyhavi összegével megegyező mértékben, 14 138 736 forinttal csökkenhet.
A miniszterelnök szerint a modernitás ma már nem nyugati kategória.
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Ezekről a kérdésekről vitatkozott a Mandiner Presszóban Dévényi István és Gajdics Ottó.
A biztonságpolitikai szakértő szerint van realitása, hogy Putyin leülne tárgyalni a tűzszünetről.
A magyar tudományos kutatói hálózat ökoszisztémáját a HUN-REN fogja össze, amely az Országgyűlésnek benyújtott tervezet szerint sajátos jogállású intézményé válik.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
