Boldogságos utópia

„Mi változott 1997 óta? Ma a sorsközösség nemcsak a vérségi kapcsolatokra, a rokon kultúrára és a közös történelemre épül, hanem két új szemponttal gazdagodik: az Európai Unión belül közös érdekérvényesítéssel és a migráció közös kezelésével. E két új szempont új nehézséggel is jár. Ha térségünk országait reálpolitikusok vezetik, akkor olyan együttműködést kell kialakítaniuk, ami túllép az etnikai feszültségeken és a pártpolitikai megosztottságokon. Egy ilyen együttműködés azonban a magárahagyottság érzését keltheti és kelti is a korábban tapasztalt megaláztatásokat változatlanul elszenvedőkön. A jelen helyzetben a szlovákiai magyar élesen kormánykritikus, hiába tagja az ún. vegyespárt a kormánykoalíciónak, s ellenzéki érzelmeiben nem talál megértő társra a magyar kormányban. Ez a probléma a Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után kirobbant kormányválságtól függetlenül létezik.

A kormányig elérő maffiakapcsolatok feltárása és a tragikus haláleset csak felnagyítja a képet. Most tehát elérkezett az idő. Trianon centenáriumán legyen végre működőképes válaszunk a Kárpát-medencei együttélés időszerű kérdéseire. A sorsközösség mindenképpen a válasz egyik központi eleme. A válasznak azonban már a megfogalmazás pillanatától fogva közösnek kell lennie, mert csak így remélhetjük a közös és jószándékú végrehajtást. A kitörési pont talán ott van, hogy nemzetek együttélésében és ne pusztán államközi kapcsolatokban gondolkodjunk. Az állam és nemzethatárok a legritkább esetben esnek egybe, itt a Kárpát-medencében pedig végképp nem. Az arányok mások, de minden nemzetnek vannak részei egy másik nemzet által dominált államban. A jó és tartós megoldás az érintettek közötti párbeszédben születhet meg.”