A békemenet célja

„Mi így látjuk őket, és azt gondoljuk, igazunk van. És azért gondoljuk, hogy igazunk van, mert tényleg igazunk van. Ugyanis mi már láttunk társadalommérnököket. Mi már láttuk a küldetéstudatos őrülteket, akik megtervezték az ideális társadalmat, aztán nekifogtak, hogy létre is hozzák. És ennek soha nem lett jó vége.

Ezt akarták a jakobinusok, ezt a bolsevikok, ezt a nácik. Tudjuk, mi lett a vége. Ezt akarták (és akarják!) a ’68-as »nagy generáció« törpéi is. Ők folytatták a dicstelen sort. És folytatják most is.

Nyitott társadalomról, kevert társadalomról álmodnak, ahol nincsenek határok, nemzetek, családok, hagyományok és hagyományos nemek, ahol nincsen semmi, csak a másság, ahol polgárjogot nyer minden deviancia és száműzetik a normalitás.

Tudjuk Chestertontól: akitől elveszik az Istent, a hitet, az attól fogva nem semmiben hisz, hanem bármiben. S azt is tudjuk, hogy aki az egész emberiséget szereti, az nem szeret az égvilágon senkit és semmit; aki a világot akarja keblére ölelni, az önmaga emlékművét faragja, méghozzá különös anyagból.

Mi a békemenet célja? Hogy mindez ne valósulhasson meg. Mi a választás tétje? Hogy ők ne foghassanak hozzá a megvalósításhoz.
Csak azért, hogy úgy adhassuk tovább ezt az országot, ezt a kultúrát, ezt a civilizációt az utódainknak, amiképpen mi megörököltük az őseink­től. Hogy meg ne szakadjon a jogfolytonosság.

Mert az utána már nem helyreállítható.”