Talán mégis létezik egy ellenzéki minimum

„Felkérést kaptam, hogy szólaljak fel a pénteki, Jobbik mellett zajló tüntetésen. Az alábbi beszédet mondtam el:

»Jó estét! Ránézek ennek a tüntetésnek a résztvevőire, és az a vicc jut eszembe, amiben összeáll a skinhead, a cigány meg a rabbi, hogy megmentsék a jogállamot. Szürreális ez a koalíció: Heller Ágnes, a marxista prófétanő, Schilling Árpád, a metoo és a genderideológia apostola, a liberális ikon, Konrád György, a Ron Werber vezette LMP, az Orbán-hasonmás elnökével kampányoló Momentum, a Betyársereg alapító, végvári kapitányt játszó Toroczkai László meg a többi nemrég még zsidózó, cigányozó, Putyinért rajongó jobbikos politikus, akik a hátukon Orbán korbácsát érezve hirtelen megszerették a demokráciát, továbbá Vona Gábor, aki épp ugyanazzal a lelkesedéssel és eltökéltséggel szolgálta ki a rasszizmust, a militarizmust és a Horthy-nosztalgiát, amellyel most a Spinoza Házban előadja a demokrácia angyalát. Ez egy szürreális koalíció. Inkább illik egy Tim Burton-filmbe, mint a Lendvay utca tövébe.

De vajon nem szürreális-e az a koalíció, amely az imént felsoroltakkal szemben Orbán Viktor hatalmát védelmezi? Ahol a Hit Gyülekezete által gyártott ATV és Németh Szilárd rezsibiztos a migránsokra mutogatva versenyt riogat? Ahol Köves Slomó rabbinak csak a jobbikosok zsidózásával van baja, az Echo TV-ről és Bayer Zsolt közírói munkásságáról pedig jótékonyan elfelejtkezik? Bár ami igaz, az igaz: Bayer Zsolt nem kedveskedik hanuka-üdvözlettel. Nem szürreális vajon az a koalíció, ahol az egykori munkásőr MAZSIHISZ-főnök összeáll egy másik volt kommunistával, aki a Népszabadság Pártélet-rovata után szélsőjobbos újságot szerkeszt? Ez ne volna egy szürreális koalíció, amely egy piperkőc, kokainista milliárdostól egy állatokat gyilkoló kamukeresztényen át egy diplomahamisító sportdiplomatáig terjed? És akkor még ott vannak a szocialisták, akiknek a fél pártvezetése már Orbán Viktor zsebéből kémleli a magyar jövőt. Ez a koalíció ne volna szürreality – az Echo TV Sajtóklubjától a Hit Gyülekezetén át az MSZP-ig?

És vajon nem szürreality az az ország, ahol Orbán Viktor 44%-kal akár istencsászárrá is koronázhatná magát? Nem szürreality az, hogy a nemzeti kultúrára állandóan hivatkozó kormány legfontosabb kommunikációs platformja a Blikk, a Bors és a Ripost? Nem szürreálisak a ragyogó stadionok és az omladozó kórházak? Nem szürreális, hogy egy felcsúti gázszerelő gyorsabban gazdagszik, mint Mark Zuckerberg vagy Elon Musk? Nem szürreális az, ahogy az ország szolgaibb fele a KGB-s cáratyuska felé pislog, s büszkén köpi le 1848 és 1956 emlékét?

Orbán Viktort azért nem lehet legyőzni, mert ő nem finnyás: bárkivel összefog a hatalomért. A magyar társadalom pedig még a jogállamért, a demokráciáért és az európai identitásért sem képes összefogni. Nekünk, magyaroknak óriási rutinunk van abban, hogy észrevegyük, mi választ el bennünket, mi az, amiért a másikat kirekeszthetjük akár a magyarságból, akár Európából. A társadalom polarizációját és Orbán Viktort egy és ugyanaz állíthatja meg: ha képesek leszünk bizonyos politikai és kulturális minimumokat megfogalmazni, és nem nézni a másiknak sem a múltját, sem a származását – mert bizonyos ügyekben igenis együtt kell működni. Ezt diktálja a logika, ezt diktálja az életösztön, és ezt diktálja az a tény, hogy mindannyiunk anyanyelve a magyar. Ezt diktálja az a tény, hogy nem vagyunk hajlandóak választani Szörényi és Bródy között, mert amire vevők vagyunk, az épp kettőjük közös igazsága – az az igazság, amit a ruszki kaviárt zabáló, szotyit köpködő pszichopaták már nem értenek.

Ez most egy fontos pillanat. Az itt jelen lévő személyek és pártok precedenst teremtettek: talán mégis létezik egy ellenzéki minimum. Ha ezt a precedenst még párszor megismételjük, ha ez valóban társadalmi élménnyé válik, akkor Orbán Viktor és rendszere megbukik – mert a polgári kultúra el fogja söpörni a despota feudalizmusát. Ez a világtörvény: a kő üti az ollót, Márai Sándor üti Bayer Zsoltot, a polgári demokrácia üti azt a rezsimet, melynek lelke a korrupció. De csakis ez. A kisstílűség, a törzsi gyűlölet, a megbocsájtásra, az önvizsgálatra, a változásra való képtelenség fenntartja az elnyomást. Akárhogy is, itt és most egy nagyon értékes tapasztalattal gazdagodunk: egy volt gárdista valamiben egyetért egy volt SZDSZ-essel, és nem szakad le az ég – legfeljebb a Sándor-palota. Köszönöm a figyelmet!«”