„Az UNESCO viszont cseppet sem szereti az eredetileg látott terveket, merthogy belerondít a világörökségi városképbe.
Tervezőként tisztában vagyunk a felelősségünkkel. Persze azzal is, hogy ez a vita a jövőről szól és mindenhol jelen van. Bárhol, ahol sok ember kell, hogy elférjen egy városban.
Rengeteg hely van Budapesten, ráadásul alig kétmillióan élünk ott.
Nem hágtunk át semmilyen szabályozást: megkaptuk, mihez kell tartanunk magunkat. Remélem, hogy amit tervezünk, a város megelégedésére szolgál majd. Az adott helyszín figyelembevételével dolgozunk, teszteljük a városképet minden irányból, ahogy a többi részletet, például az árnyékokat is. Ma viszont más épületek kellenek, mint mondjuk húsz éve: megváltozott ugyanis a munka világa. A laptopok, iPadek miatt például nem kellenek már olyan asztalok, ahol egész nap ülünk. Amire szükség van: terek, amelyek közül a dolgozók választhatnak. Ahhoz, hogy a legjobb munkaerőt szerezhesse meg egy cég, ez elengedhetetlen. Olyan terek kellenek, ahol találkozhatnak egymással a dolgozók. Kanadában építettünk nemrég székházat szintén egy olajtársaság számára: abban az épületben is ezért vannak kertek – sok-sok emelet magasságban is. Ma már egy cég leginkább kis városként működik: fontos a fitness terem, a kantin, a mozgatható, változtatható terek. Sokkal produktívabbak az emberek ilyen környezetben.
Ha száz év múlva úgy emlékeznek majd önre Budapesten, mint aki ajtót nyitott a tornyok városának, boldog lesz?