A polgári engedetlenség nem egy mottó

„Az Eötvös Károly Intézet munkatársai nevében – Majtényi László és Somody Bernadette – nyílt levélben oktatta ki a miniszterelnököt és engem a polgári engedetlenség mibenlétéről. A magam nevében hadd válaszoljak erre én is nyílt levélben. A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságával kapcsolatos ízlésünk és véleményünk lehet, hogy nem egyezik, de miért is kellene, hogy egyezzen, hiszen ezért vitatkozunk és a vélemény szabad. Ez utóbbiban talán egyet tudunk érteni.

A civil szervezetek számos olyan eszköz birtokában vannak, melynek köszönhetően kézzelfogható hatást gyakorolhatnak a többségi demokráciára, befolyásolhatják, sőt, akár meg is kérdőjelezhetik azt. Bertrand Mathieu, a Sorbonne jogi karának professzora és az Alkotmányjogászok Nemzetközi Egyesületének alelnöke nagyon helyesen írja, a legitimáció ezen új formája, mely a szuverén népre és az abból fakadó hatalomra ilyen befolyással bír, inkább oligarchikus, mint demokratikus logika szerint működik, hiszen a nem kormányzati szervezetek nem a nép akaratából vagy a nép többségi szavazatának kifejeződéséből erednek.

Szeretném figyelmükbe ajánlani a professzor »Alkotmány: semmi nem mozog és minden változik« (Bertrand Mathieu: Constitution: rien ne bouge et tout change, ISBN 978-2-35971-083-0) című írását. Ebben a francia professzor tágabb összefüggésben vizsgálja az alkotmányjog különböző változásait, amelyek jól mutatják a politikai és a civil társadalom fejlődését. Az egyes szervezeteket ellenőrzésük alatt tartó személyek és erők nem minden esetben jelennek meg nyilvánosan. Az elmúlt ősz óta egyre gyakrabban találkozhatunk – például az Egyesült Államokban, de Franciaországban is – olyan sajtóhírekkel, melyek föltárják azt a nyomást, amelyet külföldi szereplők gyakorolnak nem kormányzati szervezeteken keresztül a demokratikusan megválasztott vagy éppen megválasztandó hatalom gyakorlóira.

A jelenség amúgy nem új, erre reagált az Egyesült Államok már 1938-ban a Foreign Agents Registration Act (FARA) nevű törvénnyel, amely a mai napig hatályban van, és amely kontroll-rezsimjét az amerikai igazságügyi minisztérium ma is aktívan működteti (vö.: https://www.fara.gov). Az USA-ban jelenleg 516 ilyen FARA-regisztrációra kötelezett szervezet van.

A nem kormányzati szervezetek kilétének a kérdése fölmerül akkor, ha alkalmasak az országok politikai, biztonsági és gazdasági érdekeinek befolyásolására. A globalizációval a pénz-és tőkemozgások diverzifikálódtak, és messze túlmutatnak az országhatárokon, gyakran kikerülve az állami vagy bármilyen egyéb ellenőrzést. A civil szervezeteknek, melyeket a társadalom olyan jogokkal ruházott fel, hogy alapvető társadalmi szerepüket betölthessék, nemcsak előjogaik vannak, hanem – véleményem szerint – lehetnek kötelezettségeik is, például, hogy legalább részben tárják föl, hogy ha külföldről finanszírozzák őket.

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságával kapcsolatos törvényről hónapok óta vita folyik Magyarországon. Az Országgyűlés a Velencei Bizottság öt javaslata közül hármat el tudott fogadni. Csak a legjelentősebb támogatókat kell feltüntetni (500.000 FT feletti adományozók), a korábbi három év helyett csak a tárgyévet követő egy esztendőig kell feltüntetni a regiszterben a külföldről történő támogatás tényét, és a szankciórendszerben is az arányosságra és az általános szabályokra történő utalás megtörtént.

Nem vitatható, hogy két kérdésben az Országgyűlésben a törvényt megszavazó képviselők véleménye nem egyezik a Velencei Bizottság javaslatával. Jogállásukat tekintve a vallási tevékenységet végző szervezetek, a sportegyesületek és a nemzetiségi egyesületek speciálisak, ezért nem tartoznak a törvény hatálya alá. A sajtótermékekben és egyéb kiadványokban annak a ténynek a feltüntetése, hogy a szervezet 7.2 millió forintot meghaladó külföldi támogatásban részesült – álláspontom szerint – aligha lehet megbélyegző, hiszen az érintettek legnagyobb többsége nyilvános éves beszámolóiban eddig is büszkén föltüntette ezt és nyilván nem azért, hogy saját magát megbélyegezze.

Az Országgyűlés a Velencei Bizottság véleményét is figyelembe véve fogadta el a törvényt, nem vitatva, hogy a fent említett kérdésekben a véleménykülönbség fennmaradt. A törvény elfogadását követően néhány civil szervezet bejelentette, hogy polgári engedetlenséget hirdet és a törvény előírásainak nem fog eleget tenni. Mint a kormány igazságügyi minisztere kifejezésre juttattam, hogy a jogot mindenkinek be kell tartania.

Azt is hangsúlyoztam, hogy Magyarországon rendelkezésre állnak azok a jogi eszközök, amelyek biztosítják, hogy az, akinek alkotmányossági aggálya van egy adott jogszabállyal szemben, alapjogai védelmében alkotmányjogi panaszt kezdeményezzen az Alkotmánybíróságnál. Az emberi jogokat nemzetközi bíróságok is védik. A magyar kormány a bíróságok döntéseit mindenkor tiszteletben tartotta. Magam, mint igazságügyi miniszter mindenkor tartózkodtam attól, hogy a független bíróságok és az Alkotmánybíróság döntéseit kritika tárgyává tegyem, ez így volt akkor is, ha esetleg döntéseikkel nem tudtam azonosulni.

A jog – per definitionem – nem ismeri a polgári engedetlenség intézményét, de hadd tegyem hozzá, ha ismerné, akkor a jelenség már nem is lenne polgári engedetlenség. E körben sokunk számára alapmű Henry David Thoreau: Civil Disobedience (ISBN-13:978-1557094179) című írása és vele együtt vallom, hogy az állampolgár morális okokból kényszerülhet engedetlenségre, de viselnie is kell a következményeit; a polgári engedetlenség nem egy mottó, ami alatt a káosz megengedett. Ez azonban a jogon kívüli világhoz tartozik, és túlmutat az igazságügyi miniszter szerepkörén. És csak ismételni tudom, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságával kapcsolatos jogszabályt illetően mindenki számára megfelelő jogorvoslati eszközök állnak rendelkezésre, a meghirdetett polgári engedetlenség morálisan sem indokolható.”