Orbán Viktor Budapestre hívja Benjamin Netanjahut
Ukrán háború, nemzetközi elfogatóparancs, gazdasági semlegesség, nemzeti konzultáció – ezekről beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök.
A főpolgármester Orbán Viktor iránti lojalitását ismerve nyílt sisakos küzdelemre nem számíthatunk, inkább csak afféle szolid ellenállásra földalattiügyben.
„Sok mindent el lehet mondani Tarlós Istvánról, de azt biztosan nem, hogy valaha is olcsó népszerűségre törekedett volna. Ennek fényében különös azzal szembesülni, hogy Budapest főpolgármesterének egyre többen drukkolnak olyanok is, akik nemhogy soha nem szavaztak rá, de aligha akadt kérdés, amiben valaha egyetértettek volna vele. Mindez persze elsősorban nem Tarlósnak tulajdonítható – bár szükség van hozzá a rá jellemző makacs következetességre is –, hanem a Fidesznek. A Lázár János kancelláriaminiszterrel vívott csörtéi még sokáig emlékezetesek maradnak, de a küzdelem most szintet lépett: míg korábban a főpolgármester a számára legfontosabb ügyekben számíthatott Orbán Viktor támogatására, a 3-as metró felújításának problémájával magára maradt. A legutóbbi kormányülésen ugyanis a miniszterelnök egyértelművé tette: a fővárosnak abból kell főznie, amije van, a kormány egy fillért sem fog hozzátenni a rendelkezésre álló, önmagukban korántsem elégséges uniós forrásokhoz.
Az így kialakult helyzetnek van egy matematikai és egy emberi oldala, s ha a közlekedésbiztonságon túlmutató tanulságokat szeretnénk levonni belőle, mindkettővel számolnunk kell. Matematikailag abból érdemes kiindulni – s erről e hasábokon nem először esik szó –, hogy a Fidesznek van úgy két, két és fél millió szavazója, akiknek a mozgósításával jelenleg kényelmesen tud választásokat nyerni, de e szavazók jó része történetesen nem budapesti. Ezért minél közelebb vagyunk 2018-hoz, a kormány annál inkább csak a számára »jövedelmező« régiókba fektet be, politikailag talán okosan, ám erkölcsileg felettébb megkérdőjelezhetően. És bár Tarlós maga is mérnöki végzettségű, így bizonyára nem áll hadilábon a számokkal, ez a megoldóképlet számára elfogadhatatlan. Ami érthető is, hiszen ha a kormány metróügyben – sajnos szó szerint – a tűzzel játszik, azzal az ő bőrét viszi vásárra politikai értelemben, a felelősség egyéb fajtáiról nem is beszélve.
S itt jön be a képbe az emberi oldal. Hiszen felelősség ide, vásárra vitt bőr oda, láttunk már azért nem egy fideszes politikust – egyéb színezetűt is, de ez itt most mellékes –, akivel pestiesen szólva fel lehetett törölni a padlót. Persze tudjuk, a pártfegyelem nagy úr, a ciklus vége mindig túl messze van, a megalapozott szakmai ellenvélemény pedig bolsevista trükk. Tarlós Istvánt azonban egészen más fából faragták, ami a tegnapi sajtótájékoztatóján is kiderült, amikor kijelentette: akárki akármit »rikácsol«, a főváros felújítja a hármas metrót, merthogy ez számára lelkiismereti kérdés. És míg vannak politikusok, akik ezt a kifejezést legfeljebb az értelmező kéziszótárból ismerik, addig neki hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindezt komolyan is gondolja.
Hogy mennyire komolyan, az majd elválik. A főpolgármester Orbán Viktor iránti lojalitását ismerve nyílt sisakos küzdelemre nem számíthatunk, inkább csak afféle szolid ellenállásra földalattiügyben. (Vajon puszta véletlen, hogy a főváros tegnap hirtelen bejelentette: ideiglenesen kivonják a forgalomból a felújított szerelvényeket a 3-as vonalon?) Fontos azonban látnunk, hogy a mérkőzés kimenetele nemcsak a fővárosi utazó-, hanem a teljes választóközönség számára érdekes. Hiszen nem sok olyan szereplő maradt a nemzeti együttműködés rendszerében, akiből akár csak annyi autonómiát kinézhetünk, mint Tarlósból. És ha még ő sem tud kormányzati hátszél nélkül eredményt felmutatni egy százezrek életét érintő ügyben, akkor mégis ki lehet képes erre?
Kérdés, maradt-e Tarlós Istvánnak mindehhez elegendő mozgástere. Az anyagi, amennyire tudjuk, szűk, a politikai egyre szűkül. Persze a jelenlegi rendszerben a mozgástér eleve olyan, mint a metróalagút: leginkább előre és hátra haladhat az ember. De amíg akad egy-egy politikus, akit nem kizárólag a saját – anyagi és politikai – előrelépése érdekel, addig talán van fény az alagút végén.”