Te boldog Magyarország!

„Van a politikában egy ilyen alapelv: ciklus közben légy merész, harsány, radikális, tégy meg mindent, amit muszáj és amit nem szégyellsz – akár azt is, amit igen –, ám amikor jönnek a választások, vegyél vissza, mutatkozz megfontoltnak, okosnak, magabiztosnak. Légy nyugodt erő. Mert amikor az emberek döntenek, már nem szeretik a hisztériát és a hepciáskodást. Ez ugyanúgy igaz a hatalomban lévőkre, mint a hatalomba ácsingózókra. Az az alternatíva nem alternatíva, amelynek csak vertikális kiterjedése van, horizontális nincs. Minthogy utóbbit nevezzük kormányzóképességnek.

Az előttünk álló hónapok legizgalmasabb dilemmáinak egyike, hogy érvényes-e még a fenti kitétel, és ha igen, akkor a változatlanul toronymagas esélyes Fidesz ebből kiindulva, ennek megfelelően fog-e politizálni, ahogy közeleg 2018 tavasza.

Joggal merülnek fel ugyanis kételyek majd minden korábbi igazsággal kapcsolatban. 
Egyik a másik után borul fel, veszíti el súlyát, porlik szét a gazdasági világválság kipattanása óta eltelt évtizedben. Nem csupán Magyarországon, hanem Európában és a komplett nyugati világban is. Nem is rángatnám itt elő hajánál fogva Donald Trumpot, az eufemisztikusan arab tavasznak nevezett közel-keleti agyrémet terrorizmusostul-migrációstul, az ukrán káoszt és az orosz agressziót. Minden nyájas olvasó tudja, miről beszélek.

Legfeljebb másképpen értelmezi a történelmi léptékű történéseket. Az aktuális világállapot megfejtésének kulcsa éppen itt van elásva. Azaz elrejtve.

A másik politikai evidencia fix, hogy stimmel: zivataros időkben karizmatikus figurák kellenek az embereknek. Minimum a többségüknek. Az enyhébb verzió szerint is másmilyenekre, mint amilyenek addig vezették őket. Történelmi és történelem előtti korokba indokolatlan visszamenni, de napjaink kavargásának előzményei kapcsán hadd említsem meg a közelből Vlagyimir Putyint. A KGB-snek a jelcini zűrzavar után visszakézből sikerült megállítania Oroszország további pusztulását. Bár különböznek a karakterek, a módszerek, az egyéb nüanszok, itt hozandó szóba az új amerikai és a még újabb francia elnök is, valamint sokan mások. Beleértve Orbán Viktort is, nyilván.

Állítom: a háromszoros magyar miniszterelnök minden idők legtechnokratább első embere Magyarországon. Rengeteget próbált, még többet tanult, mire eljutott idáig. Kudarcok sora szegélyezte útját – 1994, 2002, 2006 –, ennek ellenére mindig volt benne elegendő kraft a megfelelő következtetések levonása mellett ahhoz is, hogy sajátjai ne tiporhassák el. Rezgett olykor a léc, de nem esett le sosem.

Politikai termékek ide vagy oda, a technokrata politikának is van tartalma. A hatalom megszerzése és megtartása nem pusztán cél és feladat. Hanem minden. Nélküle semmi sincs. Nélküle sem önmagunk, sem a mieink, sem hazánk gyarapodása érdekében nem tehetünk semmit. Pontosan ezért tehetünk és teszünk meg érte igenis bármit. Már-már kötelességünk nem bíbelődni morális-intellektuális skrupulusokkal.

Orbán Viktor harcos-katonás politikus. Akkor érzi jól magát, ha mehet előre, kezében a bozótvágó késsel. A világ folyása ezzel együtt még sosem kedvezett neki ennyire. Stratégiáját egy az egyben saját mentalitására-habitusára építheti. Innen nézvést rutinmunka, hogy a valóság tükörképét irdatlan torzítással mutassa fel. A kormánymédia, a propaganda, a kampányok szemérmetlenül hazudnak ugyan, de leegyszerűsített dinamizmusuk tökéletesen alkalmas a háborús hangulat megteremtésére-fenntartására. Tudjuk, hogy csapataink harcban állnak. Tudjuk, hogy a kormány a helyén van. Ismerjük ellenségeinket: a migránsokat, Brüsszelt, Soros Györgyöt. Nem feledjük, mi a tét: Magyarországnak magyar országnak kell maradnia.

A 2015 januárja óta eltelt két és fél év – a migráció és a terrorizmus csak a Charlie Hebdo-gyilkosságok óta fő téma – arról szólt, hogy rettegjetek, magyarok, mert jönnek és jönnek, hogy megerőszakoljanak és meggyilkoljanak benneteket. A kultúrátokat, a hazátokat is meg akarják semmisíteni. De: miközben rettegtek, ne feledjétek, hogy mi itt vagyunk, és megvédünk titeket. Bármi áron, bárki aljas szándékaival szemben. Megállítjuk a migránsokat. Megállítjuk Brüsszelt. Megállítjuk Soros Györgyöt.

Látható, Orbán Viktor és a Fidesz ebben a szakaszban merész, harsány és radikális volt. Mindent megtett, amit nem szégyellt, és nem szégyellt semmit. Mindazonáltal tényleg közelednek a választások, amikor az emberek döntést hoznak a szavazófülkék magányában, és amikor az emberek nem szokták szeretni a hisztériát, a hepciáskodást.

A legújabb kampány üzenete: Magyarország erős és büszke európai ország. Pluszos gondolat. Tisztán. Pozitív, napfényes. Vitatkozni sem lehet vele. Mutassanak egy túloldali politikust, aki azt merné mondani: Magyarország nyiszlett és nyomorult ország. A periférián. Ráadásul Brüsszelnek is elment az üzenet: hahó, európai ország vagyunk!

Két kérdés adódik. Az egyikre meg is van a válasz: könnyed az átmenet a nyomasztásból a délcegeskedésbe. Létezik ilyen, itt virít a szemünk előtt. Orbán Viktor parancsba adta: a rettegést váltsa fel a büszkeség. Erősek vagyunk. Erő és büszkeség: boldogság.

A másik kérdés komolyabb. Egyre világosabb, hogy az Európai Unió – német–francia vezetéssel – határozott korrekciókra készül. A kétsebességes Európa gondolata alakulgat, és nem kizárt, hogy elkezd valósággá válni. Mi azonban olyan távol vagyunk a mag-Európától – politikánkkal és eurónélküliségünkkel többek között –, mint talán egyetlen másik tagállam sem. A magyar emberek viszont még mindig szeretik Európát. A vonatkozó felmérésekre alapozva kimondható: Orbán Viktornál is többen és jobban szeretik.

Azt állítottam az imént, hogy a magyar miniszterelnöknél technokratább politikus nincs. Ám az igazi kihívások ez ügyben még hátravannak, és túlmutatnak a választási ciklusokon.”