Miért lett Macron egy új európai generáció vezéralakja

Európa már annyira várta, hogy valaki mondjon már valami reménykeltőt, valami hihetőt, jöjjön már egy Superman, így valósággal ez a példátlan kereslet teremtette meg a kínálatot, az igényt végre kielégítő kommunikációs terméket: az európai politika új generációjának figuráját. Így lett a fiatalon elnökké választott Macron pár hét alatt egy új Európa hőse a sajtóban és a közösségi médiában. Nem mintha jövőbe látó különleges lángelme lenne, inkább az a nagy helyzet, hogy a Juncker-Merkel-Hollande típusú európai politikus dinoszauruszokhoz képest Macron üdítő új színfoltként, civil outsiderként robbant be a köztudatba és került azonnal egy vezető uniós hatalom élére. Eleve egészen másnak tűnik mint a rettenetesen elunt, jó ideje lejáratott pártpolitikusaink és pont ezáltal képes megszólítani, sőt: mobilizálni pártpolitikai törésvonalakon átlépve akár olyan szavazókat is, akik eddig egyik párttal sem voltak elégedettek, netán az egész parlamentarizmusban csalódtak. Ez Macron sikerének egyik kulcsa… és persze csapdája is, mert olyan amerikanizáció-gyanús marketing módszerekre építette a kampányát, amivel korábban Franciaországban csak ipari tömegtermékeket adtak el. 

Pozitív hős

Otthon sokkal árnyaltabb a róla kialakult kép, de Macron külföldről és Európából nézve egyértelműen pozitív hős. Az Unió megmentőjét és a megújulás megtestesítőjét látják benne. Nyilván tudatosan felépített üzenet volt, hogy az EU himnuszára, az Örömódára vonult be megtartani első elnöki beszédét, de nagyon sokan osztották meg például egyik videóját, melyben meglepően jó angolsággal a Trump által kiebrudalt kutatókat szólítja meg, hogy jöjjenek Franciaországba és Európába, ahol szívesen látjuk őket és megbecsüljük a tudományt, mert őrizzük és továbbvisszük a felvilágosodás értékeit. A jövőre nézve stratégiai fordulatról van szó. Mert ahova a legjobb szakemberek mennek, ott lesznek nyilván a jövő fejlesztési és technológiai központjai. 

Trump megválasztásával és a Brexittel a nyugati civilizáció korábbi vezető angolszász hatalmainak pozíciója látványosan megrendült, szinte felfoghatatlan, bohózatba illő elemeket láthatott a világ a legmagasabb szinteken is, így még az is kérdésesnek tűnik momentán, hogy az USA és Nagy-Britannia vezetése saját belső problémáival meg tud-e birkózni, de a korábban betöltött globális vezető szerepre teljességgel alkalmatlannak tűnnek. Leginkább az Európai Unió tölthetné be a jövőben ezt a szerepet, feltéve, hogy felnő a feladathoz és végre olyan történetként tudjuk megélni, amivel valóban, szívből azonosulni lehet, amitől közös hazánknak érezhetnénk azt az Uniót, ami máig egy absztrakt adminisztratív izéként, Brüsszel központú sóhivatalként jelent meg, ahova a pártok tipikusan parkolópályára szánt kádereiket küldték. Sajnos nemcsak a magyar kormányzati politika játszotta el újra és újra az olcsón demagóg játékot, hogy a problémákat Brüsszelre kenve kovácsolt magának belpolitikai tőkét. 

Pedig az egyre fenyegetőbb nemzetközi helyzetben felfoghatatlan lúzerségnek bizonyul, miért nem láttuk be korábban: az unió puszta léte is mekkora történelmi tett. Az egykori Amerikai Álom Trumppal bohózatba fordult, így Európai Álomként a jövőben a mi közös történetünk, a francia-német megbékélés nyomán létrehozott Európai Unió sokkal erősebb történet lehetne, ha végre nem kényszeres fanyalgással gondolnánk rá, hanem egyáltalán megismernénk és azonosulni tudnánk vele mint saját történetünkkel. 

Jó dolgunkban elfelejtettük, hogy a szuverén nemzetállamok Európája, amiben korábban éltünk több évezreden át állandó háborúkat jelentett az egyes országok között. Nem árt emlékezetünkbe vésni, hogy e kontinens népei, előbb törzsekként majd királyságokként, végül modern nemzetállamokként pár évezredet végig háborúztak egymás ellen, míg végül létrehozták a békés együttműködés közös platformját, az Európai Uniót, ami -húzzuk alá sokszor és vastagon, vérpirossal- eddigi történelmünkben példátlanul hosszú békés időszakot hozott. Ennek eredményeként a mai napig csak ott vannak fegyveres konfliktusok kontinensünkön, ahol azokat az unión kívüli nagyhatalmi érdekek szítják, mint most Ukrajnában vagy korábban Szerbiában, ahol alapvetően az amerikai-orosz érdekek konfrontációja miatt alakult ki törésvonal. Akkor min is fanyalgunk? Vitathatatlan tény, hogy az Amerikai Álom is európaiak álma volt, az óvilágból elvándorló európaiak álma... de vajon mikor látjuk már be, hogy ennél sokkal vállalhatóbb, hitelesebb és erősebb sztori közös európai álmunk békés megvalósítása itt nálunk, a nemzeti ellentétek által leginkább megosztott kontinensen! Hogy lehetséges, hogy ez nem lett a refrénje uniós történetünknek, sőt igazából sosem hallunk róla sehol? Mintha nem a békés egymás mellett élés lenne a legfontosabb szempont... a vámuniónál és a közös valutánál sokkal átélhetőbb politikai tartalommal.

Mi Macron sikerének titka?

Egyfelől

de úgy, hogy mindezek végső soron visszavezetnek az európai kulturális identitáshoz, sőt: az európai értékrend globális vezető szerepének újra felfedezéséhez. Kibékít minket saját kultúránkkal és segít újra megszeretni, fontosnak érezni az alapvető európai értékeket. Ez pedig erősebb és sok szempontból reálisabb program mint mondjuk Trump ígéretei a versenyképtelenné vált és leépült amerikai iparzónák újraiparosításáról.

Ha meg akarjuk érteni Macron európai sikertörténetét, akkor ne vesszünk el a részletekben! Engedjük el a szokásos politológiai zsonglőrködést a választási statisztikák számaival és a technokrata elemzéseket... Tegyük félre még azt is, hogy kicsoda Émmanuel Macron eddigi karrierje alapján, hogy mennyire lehet lekötelezettje korábbi alkalmazójának a Banque Rothschildnek vagy miért vádolhatta azzal az egyik ellenjelölt a Paks2 putyini paktumhoz kísértetiesen hasonló üggyel, miszerint Macron idegen hatalmak érdekeit szolgálhatta hazájának szuverenitását legalábbis részben kiszolgáltatva, mikor gazdasági miniszterként közbenjárt abban, hogy kiszervezzék Amerikába azoknak az Alstom turbináknak a gyártását, melyek az atomtengeralattjárók meghatározó részei, amire köztudomásúlag nukleáris elrettentési stratégiájuk és a francia nagyhatalmi státusz épül...
Macron mindezek ellenére sikeres tudott lenni, mert új, fiatalos lendületet tudott adni az európaiságnak. Hozzásegített, hogy újra hinni tudjon benne az a több százmillió ember, aki egyébként már régóta akart hinni benne, csak ennek képviseletére teljesen alkalmatlannak bizonyult a korábbi politikusi generáció. Nemcsak Brüsszelben, az Európai Parlamentben, hanem nemzetállami szinten sem jelent meg sehol vállalhatónak tűnő alternatíva. 

Orbán is ezt a politikai válságot, az európai értékek megrendülését és a megújulás igényét lovagolta meg, itthon és Brüsszelben egyaránt. A régi politikus generációból leginkább ő volt az, aki úgy tett, mintha egészen új utat kezdett volna járni, mintha „unorthodox” alternatívát és „illiberális” kiutat kínált volna. A Brexit és Trump megválasztása megerősíteni látszott ezt az illiberális trendet, de a holland választási eredmény után Franciaországban végleg eldőlt a kérdés. Az Európai Unióban Le Pen vereségével és Macron sikerével lejárt az illiberális alternatíva szavatossága. A történelem szemétdombjára kerül. Kiderült, hogy nem alapvető európai értékeink feladása és elárulása jelent kiutat, hanem éppen az, ha újra büszkén vállaljuk és akár a világ új vezető erejét tudjuk látni ebben. A Momentum megjelenése és kezdeti sikerei jelzik, hogy Magyarország mély erkölcsi válsága ellenére nálunk is lehetséges hasonló új generációs sikertörténet, egy új európai humanizmus összekapcsolása a technokrata kommunikációs módszerekkel, de a párhuzam csalóka. A Momentum vezetője egyelőre inkább emlékeztet a fiatal Orbánra mint magyar Macronra és politikai kultúránk is elég messze esik a franciától.

Mit hozhat Macron új Európája Magyarországnak?

Egész eddigi történelmünkben meghatározó pontokon hozzá tudtunk járulni Európa megújulásához, az EU első előképét, az első vámuniót létrehozó visegrádi egyezménytől a kontinens első vallási türelmi rendeletén és a Ref ormkoron át egészen 1956-ig és 89-ig. Jelenleg azonban rohamléptekkel menetelünk egy homlokegyenest ellenkező irányba, nemcsak a putyini politikai kultúrát ránk erőltető autoriter rezsim miatt, hanem az egész ország mély morális válsága miatt. Pedig olyan egyszerű lenne megtalálni a fő okát, hogy mégis miért kerültünk ilyen zsákutcába, amilyenben talán a mohácsi vereség vagy Trianon után lehettünk: letértünk a több mint ezeréves útról, melyet az államalapítástól követtünk és ami semmiben sem különbözött a többi uniós tagország európai útjától.

vagy legalább ne sereghajtói és kerékkötői legyünk, ami gyakorlatilag példátlan árulás a történelmünkben. Európai hazánk elárulása. Igen, István király örökösei, az 1848-ban született modern állam és a Kiegyezés után is minden országunkat építő, erősítő vezetés abban látta létünk és fejlődésünk zálogát, hogy az európai kultúra magjához tartozzunk. Ma sem lenne másképp. Az ország gyalázatos morális válsága, a polgári értékrend példátlan aláásása és pusztítása főként abban áll és azon múlik, hogy kiestünk történelmi szerepünkből és egész kultúránkat, identitásunkat alapjaiban fenyegető irányba kényszerítenek minket. Persze csak ha hagyjuk és ha nem lép fel kellő időben egy olyan új generáció a magyar közéletben, mely a mindennapi civil életben is képes arra a megújulásra, aminek vezéralakját Európa szerte most Macronban látják. 

Batsányi szavai ismét segíthetnek megtalálni az Európába és saját történelmi identitásunkhoz visszavezető utat: 
„hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”