Itt már olyan nagy a reménytelenség, hogy a párok többsége nem is próbálkozik tovább. Ezt persze a három gyerek körüli rengeteg teendővel is lehet indokolni, de a külvilág okozta sokk is hozzátehet valamit. Mi is csak hat évvel a harmadik lányunk után szedtük össze a bátorságunkat, hogy újabb kis életet fogadjunk... Jó előre megbeszéltük, hogy »nem azért szülünk, hogy fiú legyen«. Sőt ha jobban meggondoljuk, nem is baj, ha lány lesz, hiszen akkor maradhatnak a kis ruhák, meg rutinosak vagyunk a nevelésében is. Játékok is vannak, kész spórolás. Az orvos aztán mégis lehangolt bennünket.
– A fenébe, hát megint nem sikerült! – aztán tekintetét a férjemre emelve félig sírva, félig röhögve hozzátette: – Ember, a maga háza úgy fog kinézni, hogy gatya, bugyi, bugyi, bugyi, bugyi, bugyi.
Aztán vállon veregette, hogy egy kis lelket öntsön bele, és ennyit mondott még:
– Nem baj, legalább házimunkára nem lesz gondja élete végéig. Egyébként meg szerezzen be egy pár füldugót, és túléli.