Kértem, hogy a cég tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy a hitelességem helyreálljon. Azt is elmondtam nekik, hogy én a magam részéről csak egyetlen megoldást tudok erre, ha felmondok. Meghallgattak, majd végül ebben maradtunk. Felmondtam. A főnökeim csodálkoztak, nem hitték el, hogy ezért mondok fel. De nem éreztem, hogy olyan igazán meg akarnák oldani a helyzetet. Talán nekik is könnyebb egy olyan pali nélkül, akinek véleménye van.
(...)
A történtek után nem vetődött fel önben, hogy megválva a vetélkedő műsorvezetésétől »csak« sportriporterként dolgozzon az M4 csatornán?
De igen, sőt, ezt fel is ajánlották nekem. Ezzel csak az lett volna a baj, hogy ha átülök egy másik műsorvezetői székbe, azzal a problémát nem oldom meg, hiszen a nevemet továbbra is ugyanahhoz a vezetéshez és céghez adom. Lehet, hogy sokan erre azt mondják, hogy hülye vagyok. Nekem nem egyes műsorokkal volt bajom, hanem azzal a rendszerrel, amiben a mai magyar közmédia működik.”