„A rezsicsökkentés egy szent tehén” – Nagy Attila Tibor szerint ezen múlhat Magyar Péter sikere
Az elemző az Indexnek nyilatkozott.
Nem gondolom, hogy máris eldőlt volna, kié lesz a hatalom 2018 tavasza után.
„Hát ez sem fog összejönni a magyar liberális értelmiségnek. A magyar liberális értelmiségnek évtizedek óta nem sikerül semmi. Utolsó szép élményüknek a kilencvenes évek elején-közepén örvendhettek, amikor erőfeszítéseiknek hála létrejött a szocialisták és a szabad demokraták koalíciója. Előbb ellenzékben, Demokratikus Charta néven, majd a '94-es választások után – amikor technikailag már nem is volt rá szükség. Mi lett belőle, tudjuk.
A magyar liberális értelmiség ballépésein rugózni nem különösebben nívós intellektuális kihívás napjainkban, bizonyos belpolitikai folyamatok értelmezéséhez mindazonáltal elengedhetetlen. Eldőlni látszik ugyanis: hiába buzgólkodtak az elmúlt hetekben sokan, hogy újabb fából vaskarika szövetséget segítsenek tető alá hozni a szent célok érdekében. A hét végén történtek után bús és bánatos a Heller Ágnes–Haraszti Miklós-univerzum – Medgyessy Péterről nem is beszélve, igaz, ő nem annyira liberális értelmiségi, mint amennyire sajátos karakterű exminiszterelnök –, mivel a Jobbik világossá tette, nagy tét ide vagy oda, nem lesz közösködés a 2018-as parlamenti választások előtt.
A biztonság kedvéért nyilatkozatot is elfogadott erről a párt országos választmánya. Olyan nyilatkozat nyilván nincs, amit egy másik nyilatkozattal, esetleg határozattal vagy állásfoglalással ne lehetne felülírni, ennek ellenére célszerűbb immár abból kiindulni, hogy a farkasok és a bárányok – hogy ki mi a képletben, mindenki döntse el maga – önállóan iparkodnak majd megbirkózni az előttük álló feladattal. Mármint Orbán Viktor megdöntésével. Ebbe az irányba mutat egy másik, viszonylag apró, de parlamenten belüli formáció megnyilvánulása is: hagyományaihoz híven a schiffertelenített LMP sem óhajt bebújni mások hóna alá.
Mielőtt rátérnénk arra, hogy mi következik ebből, egy pillanatra még muszáj elidőzni az elbukni látszó kezdeményezés tartalma környékén, kiragadva egyik-másik speciális momentumot. Elsősorban azt, hogy a felvetés szerint – az ördöggel is szabad cimborálni avégett, hogy a földdel tegyük egyenlővé Orbán Viktort – a Jobbik tényleg ugyanazt a szerepet kapta volna, ami a bumfordi MSZP-nek jutott huszonöt évvel ezelőtt. Akkor Antall József, illetve Boross Péter voltak a diktátorok, akiknek az eltávolítása a hatalomból nem tűrhetett halasztást. Hogy ez mielőbb megtörténhessen, gyorsan meg kellett bocsátani a kommunisták utódpártjának. Így lettek mintademokraták a szocialisták úgyszólván egyik pillanatról a másikra. A Jobbiknak nehezebb-rögösebb lett volna bejárnia egy hasonló utat hasonló sebességgel, mivel ebben a kontextusban nehezebb eldobni az árpádsávos múltat, mint a sarló-kalapácsosat, de az esélyt, lám, sokan szívesen megadták volna neki.
Igen ám, csakhogy utóbbiak nem veszik észre, milyen irtóztatóak a különbségek 1993 és 2017 között. Egykor kétségkívül óriási jelentősége volt annak, hogy a liberális értelmiség mit szeretne, mit forszíroz, mit támogat, mire bólint, mije fáj. Mostani állásfoglalásaik, kezdeményezéseik ezzel szemben súlytalanok. Teljesen függetlenül attól, hogy van-e bennük valami, ami – tegyük fel, mert előfordulhat – akár megfontolandó is lehetne.
Amikor a Jobbik azt mondja, a XXI. század jelenségeként távol szeretné tartani magát a XX. század korrupcióban gyökerező pártjaitól, az csak szlogen, mégis beletalál a lényegbe. Az a bizonyos szövetség – a DK-tól az MSZP-n át a Jobbikig, bevonva szükség esetén szegény kis LMP-t is – mindenekelőtt azért nem jöhet létre, mert az időbeni eltolódásokat képtelenség szinkronizálni. Hogy mi a jövő, arról fogalmunk sincs. De hogy a múlt micsoda, azzal tisztában vagyunk. Hiszen fel-felbukkan rendszeresen, nem hajlandó hagyni, hogy elfelejtsük. Amit mond, állít, akar ilyenkor, az mindenhogyan kontraproduktív. Egyszerűbben: azért kizárt az ultrabalos-radikáljobbos választási koalíció, mert a puszta létrejöttébe kódolva lenne a totális bukás. Többet vinne, mint amennyit hozna. Egy ide kívánkozó nüansz: miközben baloldaliak-liberálisok azon elmélkednek-polemizálnak – olykor fogcsikorgatva –, hogy el szabad-e nézni a Jobbik nácizmusát, fel sem merül bennük, hogy a jobbikos szavazók vajon szeretnének-e elnézni bármit is a gyurcsányi szubkultúrának.
A vonatkozó történetnek ezzel természetesen koránt sincs még vége. A felmerülhető részletek közül egyet ragadnék ki egyelőre. Nem gondolom, hogy máris eldőlt volna, kié lesz a hatalom 2018 tavasza után. A Fidesz fölénye jelentős, ám az időközi választásokon többször is bebizonyosodott, hogy az egyéni körzetekben nem verhetetlenek a párt jelöltjei. Az újabb Orbán Viktor-i abszolút többség ebben a pillanatban is valószínű, mérget azonban senki sem venne rá. Ha netalántán nem jön össze, akkor lesz érdekes technikai – vagy bármilyen – koalíciókról merengeni ismét. Akkor lesz érdekes csak igazán.”