Amerikai külpolitika: 2017, a fordulat éve

„Másodszor: a túlzó, rettegő liberális elitek állításaival szemben Tillerson ugyan nem nevezhető Putyin legnagyobb barátjának, az viszont biztos, hogy kinevezésével további teret nyer az amerikai-orosz feszültség mérséklésére, a globális ügyek és konfliktuspontok tárgyalásos megoldására törekvő külpolitikai irányzat. Ne felejtsük el az embert a pozíció mögött! Trump választottja több évtizedes, üzleti életből hozott legmagasabb szintű tapasztalata a dolgok elintézési módjáról, a célok és eszközök összehangolásáról, valamint a partnerek számára is vonzó, kölcsönösen előnyös megoldásokról mind egy kiegyensúlyozottabb, kevésbé ideologikus megközelítést vetítenek elő. Mindez nagyon hasonlít ahhoz a nemzeti érdeket előtérbe állító, pragmatikus külpolitikai gondolkodáshoz, melyet Orbán Viktor miniszterelnök és Tillerson jövendőbeli magyar kollégája, Szijjártó Péter külügyminiszter képvisel. Nem lesz tehát nehéz megtalálni a hangot, és a szövetségesek belügyeibe beavatkozó, ideologikus, térítő politikának búcsút inthetünk.

Harmadszor: a külügy kiszemelt vezetője már bizonyította, hogy politikai-ideológiai szembenállás idején is képes az oroszokkal kölcsönösen előnyös üzleteket kötni. Valószínű, hogy az USA kiskapukon, egyedi alkukon, közvetítőkön vagy akár nyílt enyhülés útján is, de kihátrál a demokrata adminisztráció által megácsolt szankciós rezsimből. A magyar külpolitikának ebben az esetben nagyon észnél kell lennie, ugyanis könnyen lehet, hogy a korlátozott képességű európai elit, mint annyiszor, ezúttal is szeretne eminens diák lenni: nem veszi észre, hogy a ló megdöglött, és tovább ragaszkodik majd az amerikai nyomásra bevezetett, Európának gazdaságilag hátrányos szankciókhoz, mint maguk az amerikaiak. Ennek megakadályozásához hatalmas szükség lesz a két lábbal a földön járó magyar külpolitikára.”