„Valamire egyébként biztosan jó a kormánynak a mostani helyzet. Egészen nyugodt szívvel mondhatnak nemet a Jobbik alaptörvény-módosító javaslatára. Habár az szó szerint megegyezik a korábban Orbán Viktor által személyesen jegyzett szöveggel, csupán egyetlen mondatos kiegészítéssel a letelepedési kötvényeket is kivezetné, az alkotmánybírósági döntés fideszes értelmezése kellő érvet szolgáltat rá, hogy szükségtelennek nevezzék.
Van viszont még egy fontos kérdés, ami a már imént jelzett fideszes médiatúlsúlyban sajnos el is sikkadhat. Mégpedig hogy pontosan miről is határozott az Alkotmánybíróság. Hiszen még a kormányellenességgel egyáltalán nem vádolható Salamon László alkotmánybíró szerint sem jutott arra a következtetésre, mint amit a kormány most váltig állít. Nem is lenne annyira meglepő, ha a valóságot ismét csak zárójelbe kellene tenni, és az ellenzéki kiabálás ellenére is végül a kormányzati olvasat épülne be a köztudatba.