Az az autokrata politikai rezsim, ami nem hoz fenntartható és jól érezhető emelkedést a tömegek életszínvonalában, és erről nem is tudja hatékonyan elterelni a figyelmet, nem tartható fenn a végtelenségig.
„Ha azonban nemcsak a liberális vélekedést, hanem Orbán és köre olvasatát is jobban meg szeretnénk érteni, akkor az untig ismert gondolatmenetbe egy ritkábban tárgyalt szempontot is érdemes behozni: a Nyugat kukázása teret nyitott valami olyasminek, amiről kevesebb szó esik, pedig a kormányfő újra és újra előveszi, körbejárja és magyarázza – jellemzően évértékelőiben vagy még inkább nyarankénti tusványosi felszólalásaiban.
Ezekből a visszatérő gondolatmeneteiből, a munkaalapú államra, a félázsiai származásunkra és csak az erőből értő magyaros néplélekre tett utalásaiból, illetve számos intézkedéséből nem túlzás arra következtetni, hogy a kormányfő szimpatizál a kemény kézzel irányított kelet-ázsiai fejlesztő állammal, ami egy jól körbeírható gazdasági, társadalomtörténeti képződmény.
Ha ebben nem tévedünk, akkor az is valószínűsíthető, hogy Orbán a szíve szerint, meg amennyire az uniós etikett és joganyag engedi, egy a korábbiaktól tényleg markánsan eltérő, de az elmúlt fél évszázadban több szempontból is kiemelkedően eredményes, társadalmi megnyilvánulásaiban ugyanakkor nem épp demokratikusan működő modell irányába terelgeti Magyarországot.
Ha ez igaz, akkor az ellenzéki ultrák paradigmájának egyik tartópillére kapásból megbukik, hiszen Orbán horizontján a lopáson túl valami más is felsejlik. Ez azt is jelentheti, hogy a kormányfő nagyívű, világmagyarázó kinyilatkoztatásainak, távlatos ígéreteinek célja nem pusztán a figyelem elterelése és rajongótáborának egyben tartása, hanem az általa diktált új irány gyökereinek és távlatos céljainak reális bemutatása, ezen keresztül pedig rendszere szélesebb körű elfogadtatása.
(...)
A Délkelet-ázsiai csoda távolról nézve két egymással összefüggő – az Orbán-rendszerben is körvonalazódó – tartópillérre épül:
1
Az egyik a politikai stabilitás pillére, ami például Szingapúrban egy technokrata módon működő centrális erőtér kialakítását jelentette. Ebben a térben egy erősen vezérelvű, több évtizede hatalmon lévő rendpárti, jobboldali párt, illetve egyetlen meghatározó család dominál – politikai vagy gazdasági ellenfelek lényegében csak mutatóban vannak.
2
A másik pillér a gazdasági, ami egy helyi vállalkozókból álló, eleinte szanaszét támogatott, az importot belföldi termeléssel kiváltó, erőltetetten iparosított, az évtizedek alatt dúsgazdaggá váló, államilag erősen befolyásolt nagyvállalati szektor felépítésében nyilvánul meg.
Mindez pedig tényleg modellszerű: Japántól vagy Szingapúrtól Dél-Koreán át Tajvanig hasonló alapozással indult meg a modernizáció, de egy jó ideje Malajzia és a modern Indonézia is hasonló alapokra épül.
Szingapúr helyzete az egyik legkontrasztosabb, ezért szemléltetésre is kiváló, ráadásul előbb idézett 2014-es beszédében Orbán a maga előtt lebegő minták egyikeként emlegette az országot. Szingapúr hozzánk hasonlóan kicsi, nyitott és exportfüggő, illetve nem is olyan régen még a mainál lényegesen szegényebb volt, ezek miatt az összevetésre tényleg érdemes – felívelése számunkra is tanulságos lehet. (...)
A délkelet-ázsiai csoda egyik fontos tanulsága, hogy ezeket az országokat és politikai berendezkedésüket, vezetőiket
odahaza a meredeken emelkedő és mára általánosan magas életszínvonal,
külföldön pedig a fejlett centrumhoz való felzárkózásuk elképesztő gyorsasága legitimálta.
A tapasztalatok szerint ezek az összetevők kellenek ahhoz, hogy a nyugati kritikusok és a helyi társadalom hosszú távon is szemet hunyjon a vezérelvű politikai berendezkedés, a szólásszabadság korlátozása, a civil szervezetek állami vegzálása és a gazdasági elit aránytalan gyarapodása fölött.
Ha viszont alapvetően demokratikus viszonyok között nem jön az eredmény, akkor ez a vizionárius és kísérletező politikai elitet sebezhetővé teszi. Ma a Fidesz tájékozottabb szimpatizánsai is pontosan tudják, hogy pártjuk vezetői lopnak, ütőképes és vonzó alternatívát azonban nem látnak. A rendszer megálmodója, Orbán Viktor pedig szintén nagyon pontosan tudja, hogy »Magyarország képes lehet arra, hogy mostani gazdasági teljesítményét megduplázza, és ez nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, középtávon ezt kell elérni«. Érzi ő is, hogy fogy az ideje.
Van ugyanis az a pénz, amiért az emberek hosszú távon is lemondanak a rágózásról, a pornóról, és elviselik a propagandát, de fontos, hogy cserébe bőséggel ki legyenek fizetve.
Az az autokrata politikai rezsim, ami nem hoz fenntartható és jól érezhető emelkedést a tömegek életszínvonalában, és erről nem is tudja hatékonyan elterelni a figyelmet, nem tartható fenn a végtelenségig – ahogy ezt a magyar történelem már sokszor bebizonyította. A rezsim hatalma megtartását addig is csak döntően külföldi tőkéből finanszírozott jelentős társadalmi kifizetésekkel (rezsicsökkentés), az általános fenyegetettségérzet fenntartásával (menekültválság) és hasonló húzásokkal érheti el. De ahogy a szétosztható pénz, úgy a bizalom is egyszer csak elfogy. Így lesz ez most is.”
A miniszterelnök szerint lehet vitázni mindenről, de úgy nem lehet külpolitikát csinálni, hogy közben fontosabb az igazodási kényszer, mint a haza érdeke.
Úgy tűnik, nehezen viseli az újabb adatszivárgási botrányt a Tisza Párt vezére.
„A magyar nép már döntött. Népszavazáson elsöprő többséggel mondott nemet Ukrajna EU-tagságára” – emlékeztette az ukrán elnököt a magyar miniszterelnök.
A patrióták és a radikális baloldal egyaránt az Európai Bizottság elnökének lemondását követeli. Ursula von der Leyen ezúttal is biztos lehet a túlélésében.
Orbán Viktor kijelentése egy háborús aggodalomról szólt, nem diplomáciai állásfoglalásról.
„Ma egy olyan személy akadályoz minket, aki azt hiszi, hogy van ráhatása a folyamatokra” — fogalmazott videójában Zelenszkij.
A jobboldal újabb régiót hódított meg Olaszországban. Meloni sikerszériája folytatódik, az ellenzék pedig képtelen megtörni lendületét.
A Patrióta riportere azonnal visszavágott, amikor az agresszív humorista az áldozat szerepét próbálta eljátszani.
