Ha rosszul szavaztok

2016. szeptember 13. 07:33

Ki gondolta volna, hogy Salgótarján megkülönböztetett helyet foglal el a hazai – sőt, újabban az európai – politikai térképen?

2016. szeptember 13. 07:33
Pápay György
Magyar Nemzet

„Ki gondolta volna, hogy Salgótarján megkülönböztetett helyet foglal el a hazai – sőt, újabban az európai – politikai térképen? Pedig így kell lennie, máskülönben nem sietnének sorra az ország közjogi méltóságai a nógrádi megyeszékhely polgárainak segítségére, nehogy rossz helyre húzzák az ikszet egy-egy szavazás alkalmával. Emlékezetes, hogy a februári időközi polgármester-választás előtt Kövér László arról beszélt egy lakossági fórumon: ha a város lakói élhető jövőt szeretnének gyermekeik számára, »nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson«. Persze voltak rosszindulatú értelmezők, akik nem az atyai aggodalmat hallották ki a szavaiból, mi több, annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az ilyesfajta revolverezés nem méltó az Országgyűlés elnökéhez. Pedig mi sem logikusabb annál, hogy ha egy település fejlődni szeretne, nem kockáztatja a jövőjét holmi ellenzékieskedéssel.

Azt, hogy a magyar választókat hamarosan ismét az urnák elé szólítják, abból is ki lehet következtetni – már ha valamilyen orbitális véletlen folytán a kormányzati plakátrengeteg elkerülte volna a figyelmünket –, hogy tegnap újabb közjogi méltóság adott iránymutatást a salgótarjániaknak. Maga a miniszterelnök hívta fel a figyelmüket arra – ahogy a szegediekét és a zuglóiakét is –, hogy Brüsszel cselre készül: ha nem boldogul a nemzetállamokkal, majd »leboltolja« a baloldali városvezetőkkel a betelepítést. »Most fog eldőlni, hogy lesznek-e, és ha igen, hol lesznek migránstelepek – mondta tegnap napirend előtti felszólalásában a kormányfő. – Ezért azt tanácsolom a baloldali vezetésű településeknek, hogy legyenek résen, és még inkább menjenek el szavazni október 2-án.«

Reméljük, a salgótarjániak – szegediek, zuglóiak – ezek után tudják, hol a helyük. Orbán Viktor szavainak ugyanis kétségkívül van valóságalapjuk. Annyi legalábbis biztosan, hogy az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz egy alkalommal azt nyilatkozta (Botka László legnagyobb örömére): mivel Szeged »elkötelezett baloldali« város, oda ő bátran küldene menekülteket. Az említett rosszindulatú értelmezők azért ehhez azt is hozzátennék, hogy véletlenül sem hivatalos uniós álláspontról van szó, így ezzel szavazásra buzdítani az érintett települések lakóit nem több egyszerű riogatásnál. Ami talán még Orbán Viktor pártelnökhöz sem méltó, nemhogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Persze a kormányzati és a pártszempontok eleve összekeveredtek ennél a népszavazásnál, ahogy a közpénzek és a pártpropaganda is. A kormány nem sajnálja a milliárdokat egy olyan »tájékoztató« kampányra, amelynek van ugyan valóságalapja, de a benne megfogalmazott állítások nem sokkal tényszerűbbek a fent idézett miniszterelnöki kijelentésnél. Annál, hogy »Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni«, többet érdemelnénk a pénzünkért (a milliárdokba fájó tájékoztatásból ugyanis csak az nem derül ki, mennyi az a »városnyi«, kicsoda-micsoda »Brüsszel«, és akarja-e egyáltalán). De többet érdemelnének a történetesen ellenzéki vezetésű magyar városok is, mint hogy a kormány közölje velük: ha rosszul szavaztok, ti kapjátok majd meg a migránsokat – akár valós veszély az utóbbi, akár nem.

De nézzük a történtek jó oldalát. Míg a salgótarjániakban, szegediekben, zuglóiakban egészséges válságtudat alakulhat ki, addig a Körmendhez hasonló települések lakói fellélegezhetnek. Ahol a magyar kormány készült bármiféle előzetes egyeztetés és a helyi lakosság megkérdezése nélkül menekülttábort nyitni – pontosabban egy városnyi illegális bevándorlót letelepíteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konzekvensen
2016. szeptember 25. 12:44
Mélyégesen tisztelem Orbán képességit, de azért a módszereiben ő is túl tud lőni a célon. Ha valaki, akkor nyílván ő biztosan tudja, hogy a városok nem tudnak az EU-val megegyezni menekültügyben, ha Magyarország kormánya nemet mond, egyszerűen azért, mert Magyarország területén vannak, ahol Magyarország kormánya a fő hatalmi szerv. Az önkormányzatok még olyan kisebb horderejű, helyi kérdésben sem tudnak ellentmondani, mint pl ki üzemetesse az iskolákat, óvodákat, egészségügyi intézményeket, mennyi adó maradjon az önkormányzatoknál stb. Ezt minden olyan hírben tapasztalni, ahol önkormányzati vezetők panaszolják, hogy helyi kérdésben is a kormány dönt a megkérdezésük nélkül. Ezek után városi meneküldbefogadásról beszélni a kormány döntése ellenére, nekem a fiatalságom MSZMP érvelésére hasonlít amelyben pl megmagyarázták, hogy a magyar ember miért él szabadabban, mint az emberek a népnyúzó imperializmusban. Hajrá Fidesz, hozd vissza fiatalságom emlékeit! Manipulálj, államosíts, központosíts, használt az állam pénzét mint a sajátodat, ahogy az MSZMP tette. Már csak azt várom tőled, hogy vezessd be " a Párttal a néppel egy az utunk", és újra ifú leszek lélekben!
smarton
2016. szeptember 20. 09:22
" ha rosszul szavaztok, ti kapjátok majd meg a migránsokat " Miért, ott kapják meg, ahol nem akarták? Már teljesen lepusztult a agyatok. Már nem értitek sem a demokráciát, sem azt, minek elébe néz a világunk. Hát csak szórakozzatok, majd meg is lesz a jutalom.
Korrupt Kornél
2016. szeptember 20. 09:18
Logikus, hogy a nem elmenők és az igenek szavazóira kell a betelepítést elvégezni és nem az elutasítókra. Elvtársak! Tegnap a hittvben egy betelefonáló fegyveres felkelésre szólított fel, mert demokratikusan Orbánt nem lehet leváltani. Kidőlt a demeokrácia az euban! Hol él ez az ember és a hozzá hasonlóak? Tudjuk, itt a böszmével együtt. A demokráciát, a többséget akarja fegyverrel, forradalommal megdönteni. Szegény hülyém, nem vette észre, olyan kevesen vannak, hogy percek alatt migránsok lennének mutter lábai elött.
tom hagen
2016. szeptember 20. 09:17
A cikk eleve hibás logikán alapul. Hiszen ha valakik ugy szavaznak, hogy igen menjenek a migránsok, akkor eh az ő szempontjukból nem rosszul szavazás, hanem jól. Mivel az fog történni amit megszavaztak. (a szokásos libsi ferditésre, hogy Orbán mit mondott, meg arra a komcsi tempóra, hogy most pl. Schulz szavait adja Orbán szájába, nem térek ki, mert unalmas már)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!