„A fura, gyakran bizarr állatkák gyűjtése lázba hoz mindenkit. De mitől is ilyen addiktív a játék? Talán azért, mert látványos, kezelése egyszerű, és szórakoztató. Az egész jelenség alapja pedig egy merőben új technológia, mely majdnem megbukott, (ahogy a 3D is a televíziózásban) hogy most hamvaiból támadjon fel és pillanatok alatt megdicsőüljön. A Pokémon Go ugyanis valami nagyon újat tud, olyat, amin minden új média technológia áll, vagy bukik. Élményt és önfeledt beleélést biztosít számunkra. Olyan mértékűt, hogy az amerikai autópályákon az elektronikus kijelzőkön ma már kiírják, ne vadásszunk Pokémonokat vezetés közben. Koreában a gyalogosokat figyelmeztetik, hogy ne fussanak át az autók előtt, hogy újabb virtuális állatkával gazdagodjon a gyűjteményük. Olyan természetesnek tűnik pedig, hogy nem engedjük el a volánt 100 felett, hogy nem ugrunk a kocsi elé és pásztázunk körbe telefonunkkal, hogy hátha a kijelzőn megjelenik egy virtuális, a tárgyi világban referencia nélküli állat, melyet aztán gyorsan megpróbálunk be is fogni.
De mi is ez az új technológia, és miért őrül meg szinte mindenki a Pokémon Go-tól? Kezdjük az előbbivel, a könnyebben érthetővel. A mindennapi gyakorlat részévé válik, hogy miközben okostelefonunk kijelzőjén keresztül szemléljük a világot, lehetőségünk van interakcióba lépni a személyekkel a virtuális környezetben. A Pokémon Go alapját képező kiterjesztett valóság technológiája azonban ennél tovább megy. Összekapcsolja a virtuális világot a tárgyival (azzal ugye, ahol elüthet az autó, vagy, ahol mi üthetünk el valakit). A közismert definíció szerint a kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) digitális eszközök segítségével a virtuális valóság elemeinek tárgyi világra történő rétegezésével jön létre. A kiterjesztett valóság alapú technológia napjainkban történő elterjedését leginkább az a tény segíti, hogy a felhasználókat körülveszik, a mindennapjaikba már beépültek az okostelefonok és tabletek, és mind többen férnek hozzá a szélessávú mobilinternethez. A kiterjesztett valóság pedig úgy jön létre, hogy miközben bekapcsolt kamerával szétnézünk és az okoseszközünk kijelzőjén látjuk a valós környezetünket, erre a program a kijelzőn virtuális tartalmakat vetít. És, ahogy mozgatjuk a telefont, megjelennek, vagy éppen eltűnnek ezek a tartalmak.
A Pokémon Go sikere abban kereshető, hogy ezt a bonyolult, ámde látványos technológiát egyszerűvé tette és a játékélményünkre épít, egy olyan élményre, mely nem csupán a virtuális térben való séták, hanem városjárás közben bontakozik ki. Ki kell tehát mennünk az utcára, romok között kell mászkálnunk, új helyeket kell felfedeznünk. Koreaiak hada lépte el például a demilitarizált zóna környékét, mert fülest kaptak, hogy a legjobb Pokémonok ott tanyáznak. Abban a zónában bóklásznak tehát önfeledten, telefonjukat maguk elé tartva a fiatalok és a (lélekben fiatal) felnőttek egyaránt, melyet korábban semmi áron még meg sem közelítettek volna, mert annyira veszélyes. De vannak már tiltott helyek, ahol tilos Pokémont vadászni. Az arlingtoni nemzeti sírkertben vagy az amszterdami orvosközpontban mostantól hatóságilag tilos ilyet játszani.”