Oroszországnak évszázadok óta változatlan geopolitikai célja, hogy kitörjön az elszigeteltségből és kijusson a meleg tengerekre. Kérdés, hogy mennyire reálisak az ebből fakadó félelmek. A lengyelek és a balti népek szerint – keserű történelmi tapasztalataik alapján – nagyon is. A fenyegetést nem annyira a hagyományos katonai támadás jelenti, hanem hibrid háborús művelet.
„Oroszországnak szintén rendszerektől függetlenül – legyen az a cári birodalom, a Szovjetunió vagy éppen Putyin orosz föderációja – évszázadok óta változatlan geopolitikai célja, hogy kitörjön az elszigeteltségből, és kijusson a meleg tengerekre. Ehhez pedig az út nyugatra a Baltikumon, délre a Boszporuszon és a Dardanellákon keresztül vezet.
Kérdés, hogy mennyire reálisak az ebből fakadó félelmek. A lengyelek és a balti népek szerint – keserű történelmi tapasztalataik alapján – nagyon is. De a Törökországgal 2015. végén kiújult konfliktus a Szorosokra is ráirányította a figyelmet. (Az emiatti geopolitikai feszültség akkor is fennmarad, mintegy bebetonozva a földrajzba és a történelembe, ha aktuálisan ismét a megbékélés és az együttműködés felé mozdul el az orosz-török viszony.)
Visszatérve a Baltikumhoz, csak egy példát kiragadva: az észt–orosz határon fekvő, orosz többségű Narva optimális célpont lehet egy hídfőállás megteremtésére. A fenyegetést nem annyira a hagyományos katonai támadás jelenti, hanem egy olyan hibrid háborús művelet, amelynek alapvetéseit először Geraszimov tábornok, orosz vezérkari főnök fogalmazta meg, és ami a hagyományos katonai eszközöket propagandával, pszichológiai hadviseléssel, kibertámadásokkal, a lakosság fellázításával, informális hadviseléssel, valamint politikai, gazdasági és energetikai nyomásgyakorlással ötvözi. A forgatókönyv az ukrajnai Doneck és Luhanszk térségében, valamint a Krímben már megvalósult.
A NATO varsói csúcstalálkozójának helyszínválasztása – a Baltikum hátországában – ezért is volt üzenetértékű. Egyrészt fricskaként utalt vissza az egykori Varsói Szerződésre, a NATO hidegháborús ellenfelére. Másrészt Lengyelország – a balti államok és Románia mellett – a nyugati, kiemelten az amerikai biztonsági törekvések biztos támasza az Oroszországgal kapcsolatban ismét élesbe fordult geopolitikai szembenállásban. A találkozó fő üzenete is a keleti és déli szárny megerősítése volt, amire az iszlamista terrorizmus fenyegetése és az orosz hatalmi törekvések kihívása miatt van szükség.”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Ugyanerre mostanra rájöttek a 100 IQ feletti momentumosok.
A rendszernek nem az a fontos, hogy mit mondanak vagy tesznek, hanem hogy rájuk nézzen mindenki.
A CSIS szerint az ukrán drónhadviselés jelentősen növelte az orosz veszteségeket.
