A Magyarország elleni mérkőzés után döntöttek a német szövetségi kapitány sorsáról
Hosszabbítanának vele.
Dzsudzsák sem fizikailag, sem intellektuálisan nem alkalmas arra, hogy a vezére legyen akár ennek a csapatnak is.
„A film végére vezéregyéniséggé váló Dzsudzsák Balázs pedig inkább megfelelő szókincs híján, s bár sokan méltatják most a többieket lelkesítő szerepét, nekem abszolút póznak tűnik az üvöltözése (meg más játékosok és stábtagok indulatos csapkodása és rugdosása kudarcok esetén), s a kamera jelenlétében soha, de talán amúgy sem trágárkodó Gera Zoltán vagy Király Gábor nyugodt mondatai sokkal nagyobb erőt sugároznak, ahogyan az ő szakmai és emberi tekintélyük is nagyobb az öltözőben, azt gondolom, adott esetben kapitányi karszalag nélkül is.
Dzsudzsák sem fizikailag, sem intellektuálisan nem alkalmas arra, hogy a vezére legyen akár ennek a csapatnak is, erre talán éppen a norvégok elleni hazai pótselejtezőn igyekezett a leginkább rácáfolni, s a próbálkozásért feltétlen dicséret illeti, ahogyan azért is, hogy az öltözőben is megpróbálja hitelesen eljátszani a csapatkapitányt. Ha már a szóhasználatnál és primitívségnél tartunk, külön szerencse, hogy Pintér Attila rövid, de rettenetes szerepe kimaradt a filmből, egyszerűen azért, mert ő – egyedüliként a film által felölelt négy év kapitányai közül – nem engedte forgatni a stábot az edzéseken és taktikai megbeszéléseken.
Egervári Sándor szerepe Ághassi Attila elemzése szerint is merőben szánalmas, s nekem óriási csalódás. Amikor edzőként és szövetségi kapitányként a sajtótájékoztatókon felcsapta a közhelyszótárt, és iszonyatos mondatait valami bicskanyitogató párttitkárnyelven adta elő minden értelem és érzelem nélkül (mentén, kapcsán, kijelölésre kerül, stb.), akkor mindig azt hittem, hogy ez a médiának szóló unalmas szerep, amely mögött valami intim, bensőséges, bizalmi kapcsolata van a játékosaival, valami titkos recept kel életre az igazi közegében, az öltözőben, amellyel hatást gyakorol a csapatra, hiszen bár egyre csökkenő számban, de jócskán vannak a volt futballistái közül olyanok, akik esküsznek »Sanyi bácsi« pedagógiai és sportemberi nagyságára, közösségteremtő képességére. Mindig azt gondoltam, hogy lehetetlen, hogy ezzel a téeszelnök dumával áll elő az öltözőben is, ám most kiderült, hogy de, hogy Huszti Szabolcsnak és Szalai Ádámnak mindenben igaza volt.”