Molnár Attila – Halmi Zsolt: A halál temploma

„Még mielőtt kövekkel kezdenének dobálni a rajongók, szeretném leszögezni: nem gondolom rossznak A halál templomát. Egyszerűen csak sokkal inkább érzem egy újabb lépcsőfoknak a honi képregénykészítés történetében, mintsem olyan produktumnak, ami teljes joggal tarthat számot országos, tehát már legalább négyszámjegyű érdeklődésre. Az alkotók hátradőlhetnek, nincs okuk sem szégyenkezésre, sem magyarázkodásra, készítettek ugyanis egy teljes mértékben korrekt kalandképregényt. Ennél se többet, se kevesebbet. Ha úgy tetszik: ez az alap, amire aztán a későbbiekben lehet építkezni (akár a Molnár-Halmi párosnak, akár másoknak). Talán majd további évek munkája után eljuthatunk oda, hogy valami olyan is készül, ami ennél több, de egyelőre azt gondolom, hogy ezt is érdemes megbecsülni.

Mert hogy mit is kaptunk? Indiana Jones helyett két magyar régészt, akik egy mexikói ásatás során valami olyat is találnak, amire... hát, mondjuk úgy, hogy a legkevésbé sem számítottak. Cortez felfedezéseinek, illetve a vikingek idejére, sőt, még korábbra visszanyúló történelem, aztékok, akik nem aztékok, mexikói összeesküvés, mesés kincsek, na és persze egy olyan ereklye, ami az egész világot megváltoztathatja. Ha elképzelsz a fejedben egy kalandtörténetet, pont ilyet képzelsz el: akció, vér, pisztoly, lépcsős templom, náci- és szabadkőműves-utalás, és még a folytatás lehetősége is benne van. Nem túl eredeti, ezt készségesen elismerem, de nem is törekszik rá: jó ütemben pörögnek az események, érthetőek a magyarázatok, ráadásul alig hatvan oldal, de nincs kapkodás, van idő mindent elmesélni.”