Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
Az Agents of S.H.I.E.L.D. idén is egészen nagy minőségjavulást mutatott. Igaz, már a 2. évadra is kevés panaszunk lehetett, de nem hiszem, hogy sokan számoltunk azzal, hogy még jobbá válik a sorozat.
„Persze ne is álmodjunk arról, hogy bármelyik filmes színész megjelenik, csak valahogy furán veszi ki magát, amikor beszélnek közös univerzumról, amiben rengeteg új Inhuman születik egy balesetnek köszönhetően, akik közül többen is veszélyt jelentenek, miközben az Avengers Crossbones után szaladgálnak. Oké.
Hiába volt nagyon jó ez az évad, hiába törölte fel simán a padlót a CW szuperhősös triójával, meg is éri a 8/10-et, valahogy mégis nyomot hagy az egészen ez a nagyobb dolgoktól való a elszeparáltság. Ellenben a Daredevil és a Jessica Jones esetében nem éreztem, hogy gondot okozna a zártabb közeg.
Viszont nagy pozitívum, hogy az Agents of SHIELD kinőtte azt a betegségét, hogy kötődik a filmekhez. Önmagában véve simán megállja a helyét, hiába történnek benne világméretű dolgok, amelyeknek máshol is nyomot kellene hagynia, és valahogy mindig sikerül kiokoskodniuk, hogy a nagyágyúk bevetése nélkül megoldják a helyzeteket. A nézőben ettől még viszont megvan a hiányérzet.”