„Nem vagyok sem szélsőséges, sem keményvonalas, mint ahogyan a kormányképességünk gátjának sem tartom magamat, kikérem ezeket az ostoba, közösségünket tudatosan megosztani próbáló jelzőket! Nemzeti radikális vagyok, az voltam akkor is, amikor Vona Gáborral 13 évvel ezelőtt megalapítottuk a Jobbikot, és én az is fogok maradni. Számomra továbbra is fontosak és képviselendőek azok az alapértékek, amelyek minket azzá tettek, akik vagyunk, amelyeket miatt a mozgalmunkat létrehoztuk. Így végeztem eddigi alelnöki munkámat, és ebben a szellemben fogok képviselőként a továbbiakban is dolgozni. Nemcsak azokra figyelni, akiket meg akarunk nyerni, hanem azokra is, akiket nem szabadna elveszíteni!
Persze korrektebb lenne egy ilyen döntés és könnyebb is annak az elfogadása, ha bármi előjele mutatkozott volna, ha Gábor két év alatt akár csak egyszer is kérte volna, hogy valamit máshogy csináljak, valamit ne tegyek, többet dolgozzak, jobban kommunikáljak, akármi. De nem így történt. Ennek ellenére az a véleménye, hogy máshogyan látjuk a párt jövőjét, amit sajnálok, mert én nem gondolom, hogy ez így lenne, pontosabban remélem, hogy nincs így. Maximum abból a szempontból, hogy ha a Jobbik valóban győzni akar 2018-ban, akkor az erőinket, az emberi erőforrásainkat összpontosítanunk kellene, nem pedig gleichschaltolni.
Köszönöm a rengeteg megkeresést, biztatást tagtársaim, jobbikos vezetőink és személyes ismerőseim részéről. Át kell gondolnom még a helyzetet, de ha azt látom, úgy érzem, hogy pártunk tagjainak részéről továbbra is elvárás és támogatás mutatkozik az indulásomra (már pedig az eddigiek ezt igazolják), akkor a várható végeredménytől függetlenül is komolyan fontolóra fogom azt venni. Mint ahogyan a továbbiakat is. Gábor azt mondta, hogy mindettől függetlenül számít személyünkre és munkánkra. Szeretném hinni, hogy ez valóban így van.
Adjon az Isten szebb jövőt!”