Magyarok a világban

„Ugyanúgy kell kezdenem ezt az írást, mint az összes hasonló írásomat. Nem én vagyok Orbán Viktor legnagyobb barátja. És ez még viszonylag enyhe kifejezés. És egyáltalán semmi bajom azzal, ha valaki külföldön vállal legális, bejelentett munkát.

Amikor olyanokat olvasok, hogy »Üzenem annak a parasztnak Londonból, hogy nézzen ő azoknak a szülőknek a szemébe, akik csak skype-on látják gyerekeiket«, vagy »Az is marha, aki nem jön ki dolgozni!«, akkor kicsit felmegy a pumpa bennem. A legcsodálatosabb, amikor »bebizonyítják«, hogy én, aki a hazámban maradtam, kevésbé vagyok magyar, mint ők, akik kimentek.

Tessék szépen itthon maradni. Tessék vért hugyozva gürcölni, perspektíva nélkül a megélhetésért, úgy, hogy a jövőkép maximum két évet ölelhet fel, de az már nagyon jó. És miközben gürcölni tetszik, tessék elgondolkodni a következőkön:

- Magyarország nem (csak) a mostani kormányzás miatt tart ott, ahol tart

- Magyarországon jelenleg egyetlen parlamenti párt sem tud alternatívát nyújtani a jelenlegi adminisztráció helyében

- Magyarországot csak azok húzhatják ki a bajból, akik itt maradtak. (És persze, akik visszajönnek majd.)

Addig pedig, tessék szépen csendben maradni. Londonban, Brüsszelben, Hamburgban, akárhol. Amely kint tartózkodás ellen természetesen egy szavam nem lehet, amennyiben az adót idehaza tetszik befizetni. No, de ha nem, akkor azért annyit csendben megjegyeznék, hogy azt a szakmát, amit az én pénzemből tetszettek kitanulni idehaza, azt miért az én leendő nyugdíjam kárára tetszenek mívelni odakint?

Értem én, hogy ilyen az emberi természet. De hadd ne én legyek már a világ barma azért, amiért a hazámat semmilyen körülmények között – ismétlem, semmilyen körülmények között – nem vagyok hajlandó elhagyni!.”