Ez igaz, de ettől még nem válok drámaíróvá. Nem azért mondom ezt, mert jól hangzik, hanem mert valóban nem vagyok az. Ma voltam a Becsvölgye próbáján. A rendező és a színészek különböző megoldási javaslatokat és véleményeket vetettek föl a darab kapcsán, és volt, hogy én feltettem a kezem és azt mondtam: »oké, ehhez ti értetek jobban«. Zseniális ötletei voltak a színészeknek, szinte sajnálom, hogy már megjelent nyomtatásban a darab, mert olyan új dolgok kerültek bele a pécsi szöveges próbákon, amiket azonnal át kell vezetnem a saját példányomba is. Amit mondtak, annak túlnyomó részét elfogadtam, és megcsináltam minden olyan módosítást, amiről közösen úgy gondoltuk, hogy szükségszerű. Amikor bemutatkoztam nekik, azt mondtam, amit már régóta gondolok: a szöveg csak egy komponens az előadásban. Nem a szöveg a végtermék, hanem az előadás. Bízom benne, hogy van egy saját hátországom, aminek a vers az alapja. Az, hogy néha megjelenik az életemben egy fordítás, átírás, vagy egy klasszikus mese színpadi adaptációja, aminek esetleg nagyobb a hírértéke, az nem azt jelenti, hogy ez az alap megváltozott. A versben kevesebb a pénz, a színházban több, valamiből élni kell. Bármennyire is hülyén hangzik, ez van.
Tehát nem tartod a feladatodnak, hogy mint szerző, bármilyen formában is befolyásold a próbafolyamatot?