„Clarke világépítési technikája első olvasásra meghökkentő lehet. Temérdek anekdota, közbeékelt mondanivaló, több oldalra rúgó lábjegyzet akasztja meg a történet fősodrát. A recepció ezt a választást mindenképpen üdvözölte, viszont kétségtelen, hogy más olvasási stratégia kell a befogadás során, mint más fantasy könyvek esetében. Megjegyzem, néhány lábjegyzet később novellává cseperedett, amiket a Búcsúbáj hölgyei és más történetek című novelláskötetben jelentetett meg az írónő 2006-ban; magyarul pedig 2007-ben az Agave Kiadó gondozásában, magát a regényt is fordító Heinisch Mónika tolmácsolásában látott napvilágot.
A fiktív világ az általunk ismert világ mágiával. Erre a tényre a regény nem mágikus szereplői olyan kuriózumként tekintenek, amit csodálni lehet, érdeklődni iránta és persze beszélni róla. A szalonokban és esteken a két varázsló a 19. század első évtizedének hírességeiként tűnik fel, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A korabeli lapok, élclapok és szatirikus röplapok, mint a tömegtájékoztatás első orgánumai kedvelt témájukká emelték a mágiát és mágusokat. Norell még lapot is alapított, hogy az angol mágia ügyét gyorsabban vihesse előrébb. Ezek a részletek roppantul élvezetesek az olvasó könnyebb beleélését hivatottak szolgálni, viszont a szociális érintkezések és a parti etikett leírása fáraszthatja az arra nem kíváncsi befogadót. Meglátásom szerint azonban a könyv fő ereje pont a nyelvben van.