Két Magyarország

„Már a régi görögök is tudták, hogy az az igazi dráma, amelynek nincs megoldása. A két Magyarország drámája éppen ilyen: egyik oldalon ott van a többség, a vidéki Magyarország, amely teljes joggal igényli, hogy sorsának minden tekintetben ura legyen, és kiválóságai megbecsülésben részesüljenek, a másik oldalon pedig a pesti Magyarország, minden tekintetben a Nyugat örököse, önnön kiválóságában (olykor az indokolton felül is) meggyőződve, és amelynek meghatározó része, a pesti zsidóság (a vidéki Magyarország zsidósága szinte teljes egészében elpusztult) a vidéki Magyarország embereitől elszenvedett tragikus sérelmek emlékét ápolva őrzi.

Igazság áll szemben igazsággal. A régi görögök azt is tudták, hogy ebből a helyzetből mi a kivezető út: a magasabb, megtisztult erkölcsiségbe emelő katarzis. Ez az, amelyet a magyarságnak az 1848-as forradalom megszentelt napjai óta nem sikerült átélnie. Pedig 1956-ban közel jártunk hozzá – Kádár János számos bűne között nem a legkisebb, hogy ezt a lehetőséget ellopta a magyarságtól. Nem hozta meg a katarzist a rendszerváltás sem, hiába kerültünk közel hozzá – de a pesti Magyarország fellázadt az első választáson győztes vidéki Magyarország ellen, elragadta tőle a politikai hatalmat, és a frontvonalak újra megmerevedtek.

2010-ben különös dolog történt: a vidéki Magyarország lényegében katarzisként élte meg a választásokat. És ahhoz hasonló érzésekkel élte meg a következő négy évet, közte olyan csúcspontokkal, mint az első békemenet. A pesti Magyarország azonban semmi ilyet nem érzett. Csak a vereséget élte meg, egy ideig rosszkedvűen, aztán már visszatérésre, győzelemre vágyva.

A 2010-es vereséget a pesti Magyarország rosszkedvű beletörődéssel fogadta, a 2014-est dühösen. És ez a düh elég üzemanyag volt ahhoz, hogy a segítségével néhány hónap alatt a vidéki Magyarország katarzisélményének még a maradékát is lerombolja.

Miközben Magyarország gazdasági szempontból az utóbbi évszázad két legsikeresebb esztendejét tudja maga mögött, a lelkek háborús romokkal vannak tele. És nem az a legfőbb baj, hogy a felek nem értik egymást, hanem az, hogy nem is tudják, vagy ha sejtik, nem hajlandók elfogadni, hogy nem értik egymást. Az értékek Bábelében már nem is csak két Magyarország beszél el egymás mellett. Meglehet, hogy az ország végre igazi katarzisra vár, hogy a megtisztulásban egyesülhessék önmagával. És folyhassék tovább, de már végzetes megosztottság nélkül a pártok köré csoportosuló nézetek vetélkedése, a változó világ kérdéseire adandó új válaszok kimunkálása.”