„Azok, akik többségben voltak és vannak, akik előtt nem nyílt alkalom a megtollasodásra, irigykedve és gyűlölködve tekintettek azokra, akik gátlástalanul éltek a kínálkozó lehetőségekkel, s mivel ezek a lehetőségek általában közel estek a politikai szférához, minden hatalomra került politikai erőből kiábrándultak, s ha tehették – mintegy a »nagyok« példáját követve –, igyekeztek kijátszani a törvényt. Most senki sem mondhatja, hogy »leborulok a nemzet nagysága előtt«, még akkor sem, ha a lassan megerősödő polgári réteg hajlik a jótékonykodásra. A lelkiismeret eme ébredezése azonban nem változtatott a helyzeten: »Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül, (...) a Sátán örül.«
Így eshetett meg az a gondolatficam, amely a Fidesz stratégáinak szellemét lesántította ötévnyi sikeres kormányzás után, hogy a sulykolt eredmények fényében a morális és habitusbeli botlások mellékesek, s egyes vezetői nem követnek el hibát, ha csatlakoznak a kor szelleméhez.
Pedig a Fidesz hitelességét éppen az erkölcsi hűség, az igazsághoz való ragaszkodás alapozta meg. A következőkben ebből a szempontból szeretném végigkísérni azt az utat, amelyet a magyar politikai elit az elmúlt negyedszázadban bejárt. Hogy ezzel befolyásolok-e bármit is, én nem tudom...”