Piramis? Játék?

2015. április 06. 17:50

Nemcsak Orbán felelőssége vált köddé, hanem jobbkezéről sem sok szó esett. Pedig a pénzügyi főfelügyelő éppen ő.

2015. április 06. 17:50
Bihari Tamás
Népszava

„Az elmúlt hetek, főleg a Quaestor-ügy kirobbanása óta, arról szóltak, hogyan próbálja egyre kétségbeesettebben eltolni magáról a felelősséget a Fidesz és kormánya. Igaz, Orbán sem könnyítette meg a kommunikációs brigád dolgát. Amikor érezte, hogy a »szocialista brókerbotrány« egyre inkább rájuk ég, hű csatlósai legnagyobb bánatára megszólalt. Előbb följelentette magát, hogy ő rendelte el, a minisztériumok vegyék ki a pénzüket - a mi pénzünket - a brókercégekből. Ezzel a büntetőjogban bennfentes kereskedelemként nevesített cselekmény gyanújába keverte magát. Majd naponta változó dátumokkal emlegette, hogy éppen mikor szólt és melyik kormányülésen erről. Azután látnoki képességeivel kápráztatta el a keményen dolgozó kisembereket: előbb intézkedett a Quaestor tulajdonos Tarsoly Csaba levele ügyében, mint ahogy azt megkapta volna. Furcsán közlekednek a hazai kormánykörökben a levelek. Vida Ildikóé például, amelyet amerikai kitiltásáról írt, sosem érkezett meg a címzetthez, L. Simon László szerint a postán veszhetett el. A Quaestor-vezér »cetlije«- már amikor éppen ő és nem a Béla vezette a vállalatot -, viszont telepatikusan férkőzött be a miniszterelnök központi idegrendszerébe.

Nemcsak Orbán felelőssége vált köddé, hanem jobbkezéről sem sok szó esett. Pedig a pénzügyi főfelügyelő éppen ő. Maga alá söpörte az egykori PSZÁF-ot is, de a jegybanknál sem tűnt fel senkinek, hogy az engedélyezettnél 150 milliárd forinttal több kötvény kering Szijjártó Péter közeli ismerősének cégénél. Matolcsy György mentségére szóljon, hogy rendkívül elfoglalt ingatlanügynökként és unortodox egyetem alapítóként, de alapítvány-szaporítóként sem sok ideje maradhatott alapfeladatai ellátására. No, meg, ha igazak a hírek, a gyereket is be kellett nyomni egy nemrégen államosított bankba.

Sem Orbánnak - jogász létére -, sem a közgazda Matolcsynak nem szúrt szemet, hogy a hatályos törvények szerint a minisztériumok, a költségvetési szervezetek nem is tarthatták volna a közpénzt brókercégeknél. Ehelyett hagyták, hogy némely tárcák eltőzsdézzék a »zemberek«, az adófizetők pénzét. Hab a tortán, hogy a külügynek csúfolt teremfoci egyesület az állampapírok idő előtti beváltásával becslések szerint legalább 100-150 millió forintos kamatot bukott el a közvagyonból.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2015. április 07. 11:55
Népszava-Tomi, te mindig hazudsz, vagy csak minket nézel hülyéknek...?!
Zsolt75
2015. április 06. 23:05
"Játék", "Orbán jobbkeze"... Biharikám, foglalatoskodj kicsit a saját kezeddel, hátha megnyugszol...
Tintamin
2015. április 06. 22:10
Teljesen egyértelmű: maffiakormány uralja az országot. A fideszes (orbáni) maffia foglyul ejtette az államot, ez már nyilvánvaló. Amikor már nem lobbitársaságok vannak, hanem maguk a gengszter politikusok hoznak saját maguk számára törvényeket. Lásd Vajnabandi kaszióni, Orbán MET-es 1MILLIÁRD/HÉT projektje, vagy Paks 2. aminél durvább rablás nincs is. Akinek ez tetszik, az vagy ebből él, vagy kioperálták az agyát.
Berecskereki
2015. április 06. 19:41
Az ügyészségi vizsgálatnak még nincs vége, így nem lehet tudni, hogy az engedély nélküli kötvénykibocsájtások mikortól történtek. Amennyiben más hasonló ügyeket is figyelembe veszünk – lásd Madoff ügy – akkor mindhárom brókercég esetében joggal feltételezhető, hogy ezek a csalás, manipulációs ügyek már 2010 előtt is léteztek. Még az is lehet, hogy direkt ezért szerveződtek ezek a cégek. Amennyiben a mostani felügyelet felelőssége felvetődik, annak ellenére, hogy ők fedték fel, akkor ennél hatványozottabban a korábbi kormány és felügyelet felelőssége. Jelenleg még azt sem tudjuk, hogy az önkormányzatok, állami cégek és intézmények pénzei nem parkoltak e hasonló cégeknél 2010 előtt, hiszen a törvény nem tiltotta. Az államkötvényeket, a vállalati tulajdonosi jogok gyakorlására szóló értékpapírt pedig ne keverjék össze a készpénz betéttel, vagy egyéb más kötvénnyel, értékpapírral. Végezetül azt is érdemes lenne tisztázni ezek a cégek 2010 előtt mitől voltak megbízhatók és mitől lettek csalók 2010 után. Az pedig elgondolkoztató, ha a Fidesz összejátszott velük, akkor miképpen lehet, hogy a kormányzásuk ideje alatt buktatták le őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!