Orbán és Simicska, Gömbös és a Függetlenség – ki rendeli a nótát?

„A magyar sajtó azt találgatja, vajon mi lesz a múlt pénteken kirobbant Orbán-Simicska összecsapásból. Egy értelmezéssel magam is hozzájárultam az eszmecseréhez, ahogy azonban kirajzolódnak az erővonalak, egyre inkább az a benyomásom, hogy érdemes kivárni. Egyelőre túl keveset tudunk a részletekről. Tanulságért a magyar médiapolitika múltjába nyúlnék vissza, hátha találunk hasonló helyzetet. Ha abból indulunk ki, hogy a mostani médiaháborút a kormánypárti sajtó bejelentett átalakítása előzte meg, akkor van ilyen helyzet.

1932. október elsején lett miniszterelnök Gömbös Gyula, aki a parlamenti eskü után kikocsikázott Nagytéténybe, a családi birtokra, és magával vitte sajtófőnökét, hajdani világháborús tiszttársát, Antal Istvánt. Séta közben ezt kérdezte tőle: »Mondd kérlek, miért jobbak az ellenzéki lapok, mint a kormánypártiak?« »Azért, kegyelmes uram - válaszolta az újdonsült sajtófőnök -, mert a kormánypárti lapokat Neked írják, az ellenzékieket pedig a közönségnek.« Néhány nap múlva Gömbös visszavonta a tetemes miniszterelnökségi apanázst a kormánypárti lapok főszerkesztőitől, és e pénzből alapította meg a Függetlenség című napilapot. Akciójának volt még két másik eleme is, de ez most mellékes. A lényeg, hogy Orbán Viktorral ellentétben azért csoportosította át a miniszterelnökségi költségvetést, mert nem olyasmit akart olvasni, ami neki tetszik, hanem olyasmit, ami a potenciális szavazóknak.

(...)

De hogy a Gömbös-féle Függetlenség függetlenségéről se legyenek illúzióink, a sajtófőnök Antal István azt fejtegeti emlékirataiban, hogy esténként bizony bele-belejavítgatott a főszerkesztő által írott vezércikkekbe.”