„De az isten szerelmére, miért fontosabb bármelyik magyar instanciának a »magyar« élet, mint az emberélet? Miért nem őrjöngenek folyamatosan a kelet-ukrajnai háborúban elpusztult ötvenezer emberi élet miatt, a hidegben-hóban sebesülten fekvő civilek és katonák miatt, a házukat, vagyonkájukat, nyugodt életüket hátrahagyni kényszerült menekültek miatt?
Miért nem szólnak a főnöküknek, hogy ne tűrje szó nélkül, amikor Putyin arra használja fel budapesti sajtótájékoztatóját, hogy aljas cinizmussal az »emberi életekért« aggódva szólítsa fel az ukrán hadsereget, tegye le a fegyvert azok előtt a Moszkva által állig felfegyverzett szeparatisták előtt, akik hatalmas területeket szakítottak ki – emberéleteket nem kímélve – az Ukrajna nevű független államból? Mert a Merkellel bezzeg szájaskodó »miniszterelnök úr« ezekre a kijelentésekre kérdés ellenére sem kívánt reagálni.
Ahogy arra sem, hogy Putyin, miután fegyverrel és kíméletlen harcok árán elfoglaltatta ezeket a területeket, hirtelen a »tárgyalásos«, »békés« rendezés híve lett – persze már az elfoglalt területek birtokában, a birodalmi status quo védelmében.
A logika fordított: az veszélyezteti a kelet-ukrajnai »magyar« életeket, aki összecsapja Putyin előtt a bokáját, Putyin államát és politikáját tartja követendő mintának és a »káros« nyugati liberális demokrácia ellensúlyának, aki mérhetetlen gőgjében és beteges nagyravágyásában azt hiszi, hogy ő lehet a »híd« (fordítsuk le az ő nyelvére: a mindenkit megzsaroló fél) a nyugati és a keleti világ között – akár azon az áron is, hogy Putyin birodalmi törekvéseit erősíti és hozzájárul egész Európa destabilizálásához.”