Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Kanális

2015. január 16. 15:36

A változás legnagyobb vesztese – az egész zsibvásárt az adójából fenntartó közönség mellett – nyilvánvalóan a közmédia lesz.

2015. január 16. 15:36
Hargitai Miklós
Népszabadság

„A miniszterelnök bevallotta, hogy a tévé- és rádiócsatornákat, a napi- és hetilapokat működtető Fidesz-közeli sajtóbirodalmat máig közpénzen tartották ki (eleinte a fideszes önkormányzatok, 2010-től pedig az állami hivatalok, intézmények és vállalatok segítségével). Másrészt deklarálta, hogy a közszolgálati rádió és televízió törvényben-alkotmányban rögzített semlegessége puszta fikció: az évente 80 milliárd adóforintot elégető médiamamut valódi főnöke a kormányfő, egyetlen feladata pedig – a pártatlan és sokszínű tájékoztatás helyett – a kormány(párt) kiszolgálása. Harmadrészt világossá tette, hogy a már említett állami hivatalok, intézmények és vállalatok reklámköltéseiről a miniszterelnök dolgozószobájában születnek a döntések, ami ugyanúgy törvénytelen, mint a felsorolásunk előző két pontjában említett tételek. (...)

A változás legnagyobb vesztese – az egész zsibvásárt az adójából fenntartó közönség mellett – nyilvánvalóan a közmédia lesz. Ha a Dunát nézve vagy a Kossuthot hallgatva felkavarodik a gyomrunk, ne csodálkozzunk: a kétharmados teljhatalom nyílt színen, kormányfői utasításra végleg kanálist csinál az említett csatornákból.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2015. február 09. 18:15
De egyszerre írtuk majdnem ugyanazt! :->
Válasz erre
11
1
Ellensúly
2015. február 06. 15:43
Be szép is volt, amikor a közmédiát olyan kiegyensúlyozott, hiteles emberek fémjelezték, mint Bánó András, Forró Tamás, Mélykuti Ilona, Pallagi Ferenc, Verebes István, Aczél Endre, Fiala János, Orosz József, Havas Henrik!
Válasz erre
25
3
balbako_
2015. január 19. 20:46
Most akkor sírdogálnak Simicskáért és a jobboldali sajtóért vagy sem? Mert koholnak hozzá mindenféle marhaságot és jól elvannak a maguk kis virtuális világában.
Válasz erre
13
3
talán
2015. január 18. 11:58
Csak kérdezem: Biztos hogy az Mszp a legnagyobb ellenzéki párt? Biztos hogy 80 milliárd? Biztos hogy mindenben igazad van? Biztos hogy a Fideszre vonatkoznak a szoclibsikre jellemző jelzőid?
Válasz erre
11
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!