„Azt gondolná a polgár: ilyenkor huzamosabb időre lecsillapodnak az indulatok, komótos és céltudatos kormányzásba kezd a hatalmában ily módon megerősített nyugodt erő. Ehelyett külső felszíni háborgás és belső párterózió jelei mutatkoznak. Az előbbin, a permanens tüntetésesdin nincs mit csodálkozni (megígérték: »nem lesz itt nyugi«); az utóbbin, a Fidesz-repesztgető egymásnak feszülésen igen. Létezik, hogy elhitték a sikerszéria láttán: az istenadta nép immár zárójelbe tehető, s a farok csóválja a kutyát? Megirigyelve a XX. századi marakodó politikuselődöket, úgy hinnék, a hatalom tetszőlegesen aprózható, hazavihető, s immár nem az egységben van az erő? A polgárnak persze ínyére volna, ha a feszültségek mögött valóban etikai vívódások, nem pedig parciális érdekek rejtőznének. Mutatván, hogy ez a hatalom – noha messze nem tökéletes – mégiscsak erkölcsösebb, mint amit felváltott. De ez az egész így, ahogy van, mégis nehezen emészthető – s nem a zuhanó népszerűségi mutatók miatt, amelyeknek három évvel az újabb választások előtt legfeljebb szeizmográf jellegük miatt van némi jelentőségük.
A 2015-ös esztendő első hónapjai választ adnak arra: hosszú távon működőképes-e a bő öt éve bejelentett – centrális erőtérnek elkeresztelt – rendszer. Ezek ugyanis most nem centripetális, hanem centrifugális erők. A liberális írástudók már akkor sem akarták érteni, hogy nem a kádári »demokratikus centralizmus« reinkarnációjáról van szó, hanem a kormányzás és az országszervezés új, hatékonyabbnak gondolt módjáról. A nagy orbáni modellkísérlet próbája most ugyanaz, mint a pudingé: elfogyasztják-e; van-e rá társadalmi kereslet? Sokáig (négy éven át) úgy tűnt: igen. Ezt támasztotta alá a kétharmados újrázás. Mi történt október óta? Tényleg az elfuserált netadó a légy a tejben? Vagy valóban a külpolitikai ármány áldozata a legitim magyar kormányzás?
Nem hiszek a permanens nemzetközi összeesküvésekben – a nagyhatalmi érdekérvényesítésben annál inkább. Az orosz medvével többször, tartósan megjártuk már, de azért lehetnek kölcsönös érdekeink. A demokrácia a kapitalizmus politikai kivetülése, a tőkés rendszert pedig alapvetően érdekek, s csak másodsorban eszmék és értékek vezérlik. Amerika vagy az unió beszélhet tehát korrupció elleni küzdelemről, demokratikus normákról meg emberi jogokról – mégis elsősorban az érdekeiért száll síkra. Ebbe pedig belefér a Medúza tutajának sorsára hagyása a Földközi-tengeren csakúgy, mint a falépítés a mexikói határon. Ehhez képest a lépten-nyomon felmerülő aggály, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányfőt esetleg idő előtt el szeretnének távolítani a hatalomból, valóban bagatell tétel. Mégis, 2015 Magyarországán alighanem az a fő kérdés: lehetséges-e ez; van-e erre sikeres és törvényes politikai technológia? (A nyomásgyakorlás még belefér: teher alatt nő a pálma.) A demokráciába vetett hitem (hitünk) múlhat a válaszon.”