Majd eldönti Orbán Viktor, melyik egyház mennyi pénzt kap

„Az ember nem győzi kapkodni a fejét: a minap Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek fakadt ki, nem fogják elhinni, az állam világnézeti semlegességét féltette a kormánytól! Valamint és ezzel összefüggésben helytelenítette azt a gyakorlatot, hogy az állam előszeretettel passzolja le az egyházaknak az állami (azelőtt: önkormányzati) fenntartású szociális intézményeket.

Mielőtt azonban elhamarkodott következtetéseket vonnánk le arról, hogy az Orbán-kormány annyira reakciós, ultramontán és retrográd, hogy a katolikus egyházat is széles ívben jobbról előzné, tudatosítsuk azt is, hogy a prímás úr valójában két okból idegesíthette fel magát. Egy: mert utólag szerzett tudomást arról, hogy a kormány új egyházi törvényt készít elő, a másik meg, hogy ez a törvény – a kodifikációról, amely az Igazságügyi Minisztériumban (IM) folyik, csak pletykákból értesülhetett eddig a nagyérdemű – állítólag az ún. német egyházi modellt vezetné be a mostani helyett. (A pletykákról szóló pletykák szerint egyébként Balog miniszter, az egykor szebb napokat látott református lelkész nyomta fel Erdő Péternél, vagyis hát a római pápánál a Trócsányi-minisztérium ármánykodásait, ami tulajdonképpen az ökuméné emelkedett példája lenne.) A „német modell” ellen felemelte hangját Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, és a KDNP vétóját helyezte kilátásba, amit nem hívő honfitársaink is valóságos csodaként értékelhetnek. Mintha Orbán Viktor nachtkaszlija szólalt volna meg emberi hangon, amire a kormányfő a Bibliáját szokta helyezni az Ő elszunnyadása előtti utolsó pillanatban! (...)

Ám azt sajnos elképzelhetetlennek tartjuk, hogy épp az Orbán-kormány vezetné be az önkéntes egyházi adót. Az egyház és állam eltávolításának ez a módja, a hívők és nem hívők szabad akaratának figyelembe vétele megengedhetetlen kilengés lenne a liberális szélsőségek felé.

A tippünk az, hogy a német szabályozás egy másik elemét vizsgálja most nagy empátiával a törvényalkotó. Amely szerint ugyanis »egyház« bárki lehet; ám a nagyobb, fontosabb és történelmibb egyházak külön megállapodást kötnek az állammal (pontosabban: az egyes Landokkal, tartományi államokkal). Ez alapján nyernek el egyfajta közjogi státuszt, és részesülnek az ehhez járó adókivetési jogban, a különféle, részben adómentesség formájában realizálódó állami támogatásokban; s ez alapján végezhetnek – ugyancsak állami támogatással járó – oktatási és szociális tevékenységet.

Ha valóban a »német modell« átvételén töri a kormány a fejét, az a következőket jelenti.

Nem mondhatom meg, hogy ki lehet »egyház«? Jó, nem mondom meg. Legyen akkor mindenki »egyház«. Nesze, Strasbourg, ezen nyáladdzál. De azt már csak megmondom, hogy kinek adok kiemelt, közjogi státuszt – hogy kinek adok pénzt és mennyit, nemde?

A történet minden elemében ismerős. Valamely, a magyar állam előző, demokratikus létciklusa során előállt, marginálisnak mondható problémát először ördögi méretűre nagyítanak: ilyenkor a morális felháborodás nyelvén szólalnak meg. Válság, válsáááág! – kotkodácsolják. Aztán kitalálnak, majd törvénybe foglalnak egy olyan megoldást, ami nem csak gonosz, embertelen, káros, de még jogsértő is. Nem kvadrál más törvényekkel, az ország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeivel, de még a saját alkotmányukkal sem. E jogi fércművek újabb problémákat szülnek, amire ugyanilyen megoldások jönnek – és így tovább, és így tovább. A végcél az szokott lenni, hogy a dolgokról (minden dologról) a kormány döntsön, rosszabb esetben a parlament, de az mindegy is, mert mindkettő Orbán Viktor. Ha az IM-nek most összejön a német modell, megint Orbán Viktor mondja meg – ha nem is azt, hogy ki legyen egyház, de hogy mennyi pénzt kapjon. Nincs az a református kisdedóvó, amelyik ne szorulna rá egyébként a gondos gazda mindent látó figyelmére. Felelőtlen költekezés, hibás Biblia-magyarázat, obszcén karácsonyi műsor – és már búcsút is mondhatnak a csokoládéjuknak. (...)

Még ha a katolikus egyház igazán nem is panaszkodhat az Orbán-rezsim szűkmarkúságára, nyilván nekik sem hiányzik, hogy a normatív szabályozást a miniszterelnöki kegyosztás váltsa fel. Ha emlékszünk, ez volt és maradt a 2011-es törvénnyel és a 2012-es parlamenti döntésekkel kizárt kisegyházak legfőbb sérelme is.