„Nem hagyhatjuk el itt Serédi Jusztinián hercegprímás fontos szerepét sem, hiszen ő az Országtanácsnak a legbefolyásosabb személye volt, egyik legfontosabb - lefektetett - közjogi funkciója, »a magyar alkotmány őre«, amelyet a főpap komolyan is gondolt mindig. Horthy eltávolítása után különösen komolyan, azokban a válságos időkben. Gyakorlatilag Horthy kormányzó »lemondása« után ő volt az első, legitim közjogi személy Magyarországon de iure. Ő – feljegyzései szerint és ebben a pozíciójában – egyértelműen törvénytelennek nevezte az ülésen a hatalomátvételt, ez ellen jogi érveket hozott fel, ezt a felszólalást viszont az ülés jegyzőkönyve nem, vagy csak részben örökítette meg (Serédinek nem adták át mindenesetre). Serédi és köre ezt annak tudta be, hogy a nyilasok nem vették azt bele, ezért is írta le saját magának a hercegprímás azt (jellemző, hogy a poszt-marxista és a szélsőjobbos megemlékezések viszont azt mondják, hogy el sem hangzott ez a beszéd, ami azért tűnik fikciónak, mert a részletei benne vannak ennek a beszédnek a jegyzőkönyvben is, de a jegyzőkönyvet a hercegprímásnak nem mutatták meg elkészülte után, a kérése ellenére sem, csak a két házelnök kapott belőle egy-egy példányt, e mellett pedig Serédi ezeket az érveket megismételte Szálasinak egy személyes audiencián Esztergomban a puccs után). (...)
Ezek alapján úgy érezzük, hogy a nyilas puccs után teremtett helyzetről tévesen állapítják meg sokan, hogy »teljesen törvényes volt« és az a – szélsőjobboldalon nagyon is erősen elterjedt – mítosz, mely szerint »Szálasi Ferenc volt Magyarország utolsó törvényes kormány-, és államfője« egyszerűen nem igaz. A jogfolytonosság megszakítása ugyanis a nyilasok forradalmi megoldásával történt meg újra vagy éppen folytatódott a német megszállás után. Az 1944. X. törvénycikk, amely manifeszt módon kimondta az államfői tisztség ideiglenes betöltését a »nemzetvezetői« tisztséggel, természetesen illegitim volt, mégha éppen a nyilasok és támogatóik mindent megtettek azért, hogy jogszerű (legális) legyen (e két fogalom ugyanis messze nem ugyanazt takarja). Ezt a törvényt senki nem jegyezte ellen ugyanis, a Magyar Királyságban kell pedig egy ilyen közjogi pozíció, hiszen a parlament nem hozhat csak önmagában ilyen törvényt, ráadásul valótlanságot állított a törvényben, amikor azt mondta, hogy a kormányzó »lemondásának kieszközlésénél oly fizikai vagy lelki kényszer, mely elhatározását befolyásolta volna, alkalmazásra nem került.«, hiszen ezzel ellenkezőt nyilatkozott nyíltan Horthy Miklós már akkor is, később pedig pláne megtette ezt.
Ráadásul a »nemzet akaratára« hivatkozott ez a törvény (ahogyan az egész nyilas klientúra), amely az egész történeti alkotmányunk organikus, hierarchikus szerkezetével ellenkezik, hiszen egy forradalmi (korábban baloldal által alkalmazott) megoldást feltételez, amikor egy politikai csoport absztrakt fogalomra hivatkozva egyszerűen átveszi a hatalmat, jelen esetben az alkotmányosság látszata alatt, valóságosan azonban annak mellőzésével. Mindezzel természetesen semmilyen szinten nem mondtunk ítéletet azok felett, akik egyszerűen és nemes elhatározásból, vagy éppen kötelességük teljesítésével a hazát védték október 15-e után, a nyilas puccs után is. Helytállásukra nagyon sok hősies példát tudnánk felhozni, amelyeket sajnos méltatlanul feledett el a magyarság és a nemzet emlékezete és helyükre méltatlan személyek és cselekedetet és személyeket tuszakolt az 1945 utáni berendezkedés.”