Győzedelmeskedhet-e Oroszország az uniós szankciók felett?

„Nem vitás, Moszkva nagy árat fizet Ukrajna destabilizálásáért. Putyin ugyan hatalmas népszerűségre tett szert a Krím bekebelezése révén, valamint eddig sikeresen megakadályozta NATO/EU-ukrán közeledést a befagyasztott kelet-ukrajnai konfliktus által, azonban hiányzik a következő lépés, miközben a katonai költségek folyamatosan emelkednek. A kérdés az, hogy érdemes-e tovább eszkalálni a konfliktust (vállalva a magas költségeket), vagy a szankcióknak engedve Moszkva kihátrál legalább a kelet-ukrajnai harcokból, és megpróbálja az újra megnyíló pénzcsapokból feltölteni a kincstári tartalékokat.

Akármelyik utat is választja Putyin, attól nem kell félnie, hogy Ukrajna a közeljövőben végleg maga mögött hagyná az orosz érdekszférát. Ennek egyik oka a végletekig megosztott társadalom, a másik pedig a romokban heverő gazdaság: lehet, hogy a tűzszüneti megállapodás révén nem lesz több harc, de a tél közeledtével legalább ilyen fontos, hogy lesz-e egyáltalán orosz gáz az országban. Mondanunk sem kell, hogy Putyin jóváhagyásától függ ez a kérdés is.

Gazdasági értelemben Ukrajna még nem érte el az abszolút mélypontot. Amíg tart a háborúskodás és a belső politikai törésvonalak ilyen erősek, addig jól strukturált gazdaságfejlesztési tervekről nincs is értelme beszélni. De ha lennének is konszenzusos tervek, akkor is ott a kérdés, hogy ki lenne a fő finanszírozó? Oroszország nyilván nem támogatna lelkesen egy nyugatbarát kurzust, az EU pedig saját forrásaiból háború utáni újjáépítést nem, sokkal inkább a meglévő kapacitásokra épülő struktúraváltást és iparfejlesztést támogat. Ukrajnának tehát előbb egy autonóm fejlődési folyamatot kéne elindítania, azonban ennek a minimális keretfeltételei sem adottak. Marad tehát a sodródás, a meglévő erőforrások kannibalizációja Ukrajnában. (…)

Összefoglalva a fentieket, úgy vélem, a szankciók hosszú távú hatásai most kezdenek körvonalazódni. Első ránézésre Putyin csak legyintett a szankciók kapcsán, azonban ha az államadósság rendezéséhez és az orosz olajcégek további fejlesztéséhez nem lesz forrás, akkor Oroszország első embere is máshogy fog viszonyulni ehhez a kérdéshez. Ahogy egy külföldi elemző fogalmazott a szankciók kapcsán, a szankciók leginkább a lassú égéshez (»slow burn«) hasonlítanak: eleinte senki sem tulajdonít nekik jelentőséget, azonban hosszú távon az intézkedések olyan hatásokat tudnak elérni, amely elől a másik fél egyszerűen nem tud kitérni.”