Lázár János szomorú

„Mit lehet tenni ez ellen? Hát, vagy kitaláljuk a nagy, agyonszabályozó, szociálisan érzékeny, mégis etikus és többé-kevésbé értelmes államot (ami eddig kábé Svédországnak, Norvégiának, Dániának, Finnországnak és Németországnak sikerült), vagy az állam méretének visszaszorításával csökkentjük a káros ösztönzőket, a cégek erre is reagálni fognak. Hogy az előbbi Lajos, Lászlóné, Zsolt, János és társaik országában reménytelen, azt nem kell magyarázni, azt, hogy ez a “jó állam”, talán csak Navracsics Tibor e célból tartott házi ideológusai hiszik el.

Az utóbbi pedig komolyan fel sem merült senkiben. Aki azt hiszi, hogy a baloldal szívjóságból és intelligenciából nem csinált ilyeneket, az nagyon naiv. Impotenciából nem csinált ilyeneket, amire erejéből tellett, azt megtette a sajtószabadság ellen: volt itt párttelefonra megszüntetett rádióműsor, szóviccért perelő és pert nyerő államtitkár, tévéelnök-jelöltnek odatelefonáló ex-cenzorasszisztens, és így tovább. Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi médiatörvény alaptervezete többpárti egyetértésben készült, az eredeti vázlatot (amire a mostani borzalom is nagyban épít) Jánosi György nyújtotta be.

Mit lehet tenni? Rövid távon most már semmit, sajnálom. Tetszettek volna akkor figyelni, amikor egypáran (nem sokan, ketten-hárman) az elmúlt 10 évben a modern intézményes képviseleti demokrácia alapjait magyaráztuk. De nem tetszettek figyelni, mert a társaság egyik része a nemzeti konzultációval közeli rokon bázisdemokráciába volt beleszerelmesedve, a másik része pro vagy kontra, de Gyurcsánnyal volt elfoglalva, a maradéka meg minden felvetésre körülbelül annyit tudott kinyögni, hogy eh, hiszti, nem lesz itt baj, ha van hideg virsli és langyos sör, á, elvileg elég szar ez a médiatörvény, de nem mernek majd nagyon baszogatni senkit, és így tovább. És nem tetszettek megérteni, hogy nem a 2014-es kétharmad megakadályozása a válasz, hanem egy működő intézményrendszer megteremtése lett volna 2006-ban. Vagy 1996-ban.”