„Az kétségtelen, hogy az Európai Unió által ajánlott és részben finanszírozott, Oroszországot és Ukrajnát elkerülő rendszer megfúrása másodrangú, alkalmi politikai érdekekből katasztrofális politikai hiba volt, de erről hallgatni illik, mivel efféle fiaskó nálunk elképzelhetetlen, és Magyarország jobban teljesít. A földgáz hosszú távon elkerülhetetlen lecserélése különben sem aktuális, amikor a palagáz bűvöletébe esetten újabb évtizednyi laufban reménykedünk. Tállai András azonban meggondolatlanul kifecsegi a kormány szándékát, hogy akként teremtsen új piacot a Paks 2-ben termelt, egyelőre fölöslegesnek látszó elektromos áram számára, hogy valós piaci áron kínálva a földgázt, újabb invesztációra bírja a kontinens egyik legszegényebb népességét. Dobjuk ki fölöslegessé váló gázüzemű berendezéseinket, és helyükbe korszerű, új, elektromos eszközöket vásároljunk! E tisztább, kényelmesebb és ökológiailag helyeselhetőbb rendszernek azonban nálunk három apró bibije is akad. Az egyik maga az áramforrás, ami kelet-európai viszonyaink közepette, az élenjáró orosz ipar termékeként merő életveszély. A nélkülözhetetlen lakossági beruházások hiánya a másik: az amúgy is erősen megosztott társadalom túlnyomó többsége fűtési és főzési lehetőség nélkül marad. A szegények tehát jobban teszik, ha már az első télen megfagynak és kínos nyavalygásaikkal nem nyugtalanítják még évekig tehetősebb honfitársaikat. A harmadik apróság már az elképzelés teljes bukását vetíti előre: a meglévő elektromos hálózat egyszerűen nem lesz képes kielégíteni az egyes helyeken koncentráltan fellépő igényeket, márpedig a tervek szerint addigra részben vagy teljes egészében állami kézbe vett szolgáltató rendszernek aligha lesz pénze a nagy kapacitású elosztók, vezetékek, transzformátorok telepítésére. Kölcsönt pedig egy ilyen, fülig eladósodott államnak senki sem ad.”