Ha végre az érdektelen „politizálás” helyett tennének is valamit, megszűnne az a benyomás, hogy úgyis mindig ugyanaz lesz, akkor meg minek szavazgatni.
„»Nem hagyjuk« – szólt akárhány ellenzéki (»civil« és egyéb) tüntetésen: nem hagyjuk az alkotmányt, nem hagyjuk szólásszabadságot, sorolhatnánk. Először egy kicsit lelkes voltam, de másodszorra már felvetődött bennem a kérdés: családos, dolgozó emberként lenne mondjuk heti egy órám a nem hagyásra, pontosan mit csináljak? És amikor harmadszorra és negyedszerre sem kaptam erre választ, mérges lettem.
Az egyszeri ember egymaga nem tud nem hagyni. Nem tud, mert egyetlen ember mégis mit tesz az államgépezettel szemben, és ráadásul félti a munkáját, ha van neki. (Legkésőbb a földrajzinév-bizottság tagjainak kirúgásakor kiderült, hogy nem ok nélkül.) Meg kell neki mondani, hogy ezt és ezt kell tennie, mert sokan mások is hasonlóan fognak tenni, és úgy már hatékony lesz; valamint hogy meg lesz védve, ha ezt teszi.
A mindenhatónak vélt Fidesz valójában és közismerten rettenesen béna, ami rengeteg teret nyitna a nem hagyásnak. Eljön a szeptember, rengeteg iskolás megint nem fog tankönyvet kapni - ezt például lehet nem hagyni. Jöjjön egy aranyos ellenzéki párt, és adjon nekik fénymásoltat. Mondja el a szülőknek, hogy látjátok, a Fidesz ezt képtelen volt megtenni, pedig ő van hatalmon, mi viszont megtettük. Vagy ott van az éhező gyermekek ügye. Nem beszélni kell arról, hogy a Fidesz cserben hagyja őket, ezzel szemben stadionokat épít, hanem megetetni közülük egy már méltányolható mennyiségűt, lefényképezni őket, melléjük írni, hogy mennyibe került az etetésük, és emellé tenni egy stadiont. Keresni aranyos pedagógusokat, akiknek a Fidesz pedagógusbér-emelése következtében csökkent a fizetése, és gyűjtést rendezni számukra.”