Istenkeresők és megtérők. A XX. sz. konvertitái.

„Vagy húsz évvel ezelőtt elkezdtem gyűjtögetni a konvertiták istenélményeiről szóló beszámolókat. A vallásos szakirodalom könyvpiacát uralják a teológiai fejtegetések, amelyek Istenről próbálnak valamit mondani, engem viszont az érdekelt, hogy miféle élményei vannak azoknak, akik ateista közegből néhány perc alatt váltanak, és hallatlan erős hitük (nem is hit az már), tudásuk van Isten mindent átható jelenlétéről. Miért érdekel ez? Mert nem Istenről szólnak, hanem Istenhez. Nem okoskodások ezek, hanem alapélmények, melyek meghatározzák későbbi életük egészét. (Mondjuk különös kegyelemnek.) Azért érdekesek ezek, mert személyesek, hitelesek, és megkísérelik kinek-kinek az Istenhez fűződő viszonyát megrajzolni. Nincs közöttük két egyforma, és a Lélek végtelen gazdagságáról szólnak, változatosságról, ahogyan megérinti az általa kiválasztott embereket teljes valóságukban. Megérinti és magával ragadja, hogy többé sose legyenek azok, akik korábban voltak. Bátorságot is ad nekik (legalábbis egy részüknek), hogy tegyék közkinccsé, amit megtapasztaltak. Kicsit olyanok ők, mint az evangélisták,  olyanok, mint az apostolok, akik a főtanácsnak odavágják: Nem hallgathatunk arról, ami történt, s inkább kell Isten parancsának engedelmeskednünk, mint nektek.