Korszakunk Übermensche

„Föltámadt sírjából Friedrich Nietsche. Illetve művének, az Imigyen szóla Zarathustrának a főalakja, az Übermensch, az emberfeletti ember. Magyarországon lelt megtestesítőre, Orbán Viktor magára véli alkalmazni. Olyannyira, hogy lealacsonyítónak találta már azt is, hogy maga fejtse ki, kit minősítene alkalmasnak arra, hogy választási vitában összemérje vele az erejét. Egyik szürke szóvivőjét bízta meg vele, sorolja föl, mi is volna a kiválasztás kritériuma. A fölolvastatott szövegből kiderül, hogy ilyen kritérium nincs, a képzelt személy nem létezik. Az egyetlen szóba jöhető partner Orbán maga, aki esetleg tükörbe nézve és természetesen tegező stílusban fölsorolhatná, mit is tart helyesnek. (...)

A politikának, és különösen a demokráciának aranyszabálya, hogy hangadó figurái örök vitában állnak egymással, gyakran nem csupán kritizálják ellenfeleiket, barátságtalan jelzőkkel is illetik. De Gaulle tábornokot 1958-as visszatérésekor a szocialisták, köztük olyan egyéniségek is, mint Mitterrand, aki mellesleg eddig a kevés államférfi volt, akit államfőként simán újjáválasztottak, »diktatórikus« szándékokkal gyanúsítottak, de ez is napi életű vita volt, nem örök időkre szóló minősítés. Joga van persze Orbánnak is arra, hogy választási csatában kétségbe vonja ellenfeleinek kormányzási képességeit, hivatkozzék korábbi hibáikra, de az már túl megy a határon, amikor ő akarja eldönteni, egyáltalán vannak-e vezetői kompetenciáik. Mennyei ítéletet mond, örök érvényű és történelmi értékelést, minőségi bizonyítványt állít ki róluk, még ellenzéki alkalmasságukról is. Erre nem vetemedett Churchill sem, a nála kétségtelenül fölkészületlenebb Attlee munkáspárti vezetővel szemben, egyetlen konzervatív francia sem a csakugyan történelmi figura, Léon Blum esetében.

Joggal ütnek tehát vissza a magyar ellenzéki politikusok, köztük még az olyan kisebb párt minőségi alakja is, mint Schiffer András, hogy ez az orbáni harcmodor korántsem übermenschi kvalitásokról tanúskodik, sokkal inkább szorongó kisebbrendűségi kétségekről. Orbán, aki eleve azzal tört be az új demokrácia élvonalába, hogy visszaver mindent és mindenkit, aki vele szemben kételkedő magatartást kívánna érvényesíteni, annak idején máig megemészthetetlen vereséget szenvedett az általa örök kárhozatra ítélt Gyurcsány Ferenctől. Ez a gyűlölet ég benne kiirthatatlanul, ezt plántálta át Mesterházy Attilára is. Fölényes elzárkózását akkor is így fogja fölfogni a közélet, ha az ég ne adja, győzne a választásokon. Ami egyáltalán nem biztos, sőt.”