Mindörökké Moszkva?

Nem vagyunk ellene a nukleáris energiának, sőt. Ahogy azt az A jövő visszahódítása című reakciós programunkban is írtuk 2007-ben, támogatjuk az atomenergia hosszútávú használatát: „Energiabiztonságunk kulcsa, hogy elfogadjuk: az ország ellátásához szükséges mennyiségű energiát költséghatékonyan egyelőre csak atomerőmű segítségével tudjuk előállítani. Ezen a területen ráadásul – szemben a fosszilis energiahordozókkal – mód van a nemzetközi kiszolgáltatottság keretek közé szorítására. Ezért támogatjuk az atomenergia további, hosszú távú használatát.″ Akkor sem kiáltottuk, hogy hey-hey, ho-ho, nuclear lobby has to go!, amikor a fukushimai balesetet követően Németország úgy döntött, fokozatosan leállítja atomerőműveit – szerintünkrosszul teszik, de ez az ő dolguk.

A kedden, a magyar nyilvánosság számára teljesen váratlanul aláírt moszkvai megállapodással szembeni kételyeink és ellenérzéseink tehát nem valami haragoszöld meggyőződésből fakadnak. Ha igazak a Népszabadság értesülései, és a Rothschild-csoporttól, a német Hengeler Mueller nemzetközi jogi tanácsadó cégen és egy meg nem nevezett iparbárón keresztül, a szintén német energiaügyi biztosig és Barrosóig igazi nagypályás játékosok egyengették az nagy üzlet útjait (illetve adták rá áldásukat), akkor azt sem lehet mondani, hogy előkészítetlen külpolitikai kalandor lépés lenne az egész.

Mégis: erős kétségeink vannak, hogy Magyarország feltétlenól jól jár-e ezzel a – sok részletében még nem ismert – megállapodással. Bár kifejezetten jó véleménnyel vagyunk az atomenergia megbízhatóságáról és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével nyert energiához képest jóval kisebb helyi károsanyag-kibocsátásáról (Japánban is brutálisan megugrott a széndioxid-kibocsátás az atomerőművek átmenetei leállítása miatt), egy ilyen volumenű beruházásnál komoly megtérülési kockázatok jelentkeznek.

A jelenleg a kormányzat által 3000-3600 milliárd forintos jelenértéken kalkulált beruházás esetében nehéz előre megmondani, hogy mennyi lesz a végső számla és mikorra készül el a nagy mű – ahogy az a hasonló gigafejlesztések esetében világszerte, pláne Magyarországon lenni szokott, gondoljunk csak a szívünknek oly' kedves 4-es metróra vagy éppen a finn Olkiluto atomerőmű épülő harmadik blokkjára. Hogy 10-20 év múlva éppen milyenek lesznek az energiaárak, azt is nehéz pontosan megmondani, a kitűnő Guruló Hordó blog mindenesetre több posztjában részletesen levezette, hogy miért erősen kérdéses a magyar nukleáris bővítés gazdaságossága. Bármennyire szimpatizáljunk is egyébként az atomenergiával, a magyar költségvetést ekkora mértékben és ilyen időtávon megterhelő tételt ugyancsak meg kell fontolni.

És akkor ott van még egy másik, legalább ilyen fontos szempont: a magyar függetlenség, az energiaellátás biztonságának kérdése. Oroszország néhány éve már bizonyította, hogy nem riad vissza az energiahordozók szállításának leállításától, ha úgy van. Jó-e az nekünk, ha az oroszok felé a földgáz- és kőolajbeszerzés (valamint a Paksi Atomerőmű működő blokkjai) miatt már így is meglévő kitettségünket tovább növeljük?

Mert az, hogy a reaktorok építésén túl a fűtőanyag-szállítást és a szervizt is a Roszatomra bíznánk, aligha szolgálná energiaforrásaink diverzifikálását. Akkor sem, ha az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy atomerőművet nem épít minden második iparvállalat, az oroszokon kívül még néhány másik, amerikai, francia, japán, illetve dél-koreai szereplő jöhet szóba – illetve csak jöhetne, mivel Holoda Attila, korábbi energiaügyi helyettes államtitkárszerint a többi lehetséges szállító nem kínált az oroszhoz hasonló rugalmasságú finanszírozást a korlátozott pénzügyi lehetőségekkel bíró magyar állam számára. A meglévő paksi blokkok is kötnek minket technológiailag az oroszokhoz (addig mindenképpen, amíg üzemelnek), emiatt is érdemes kétszer meggondolni, hogy ha eleve ilyen szűk a mozgásterünk, jó ötlet-e további évtizedekre még jobban Moszkvához kötni magunkat e téren.

Ugyanis Lázár János állításával szemben nemhogy nem nő, hanem érdemben csökkenhet Magyarország energiafüggetlensége, ami ellentétes a Nemzeti Energiastratégiábanmegfogalmazott iránnyal. Annyiban nem új a jelenség, hogy már a rezsicsökkentés is a függetlenség ellen hat, mivel jelentősen rontja az energiahatékonysági beruházások megtérülési mutatóit, az átlagfogyasztónak pedig azt üzeni, hogy használj csak annyi energiát, amennyi jól esik, nem lesz drága – a Gazprom meg köszöni szépen, és csak szállít, csak szállít vidáman.

Ami az ellenzéki kritikákat illeti, korábban viszonylag széles körű politikai konszenzus övezte a nukleáris energia használatát. 2009-ben, még miniszterelnökként Bajnai Gordonnemzeti ügynek nevezte Paks bővítését, akkor döntöttek a beruházást koordináló projekttársaság létrehozásáról is. 2009-ben még a kormányzó MSZP és az ellenzéki Fidesz is egyöntetűen támogatta a kapacitásbővítést, akárcsak a kis pártok. Ellenzékben már kevésbé elkötelezett támogatói a bővítésnek, 2011-ben a paksi szocialisták fel is háborodtak Mesterházy Attila ezzel kapcsolatos álláspontján. A 2010-ben bekerülő új politikai erők közül az LMP (és az abból kivált PM) kezdettől fogva ellenzi a hazai atomenergia-használatot, míg a Jobbik határozottan pártolja azt.

És hogy – ha tartalmi kételyeinket félre is tennénk, – mi a baj a megállapodás mikéntjével? Ismerkedjünk meg egy egészen autentikus kritikával 2008-ból, a szó Orbán Viktoré: „(...) történik valami Magyarországon, ami mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen”. Orbán azt bírálta kijelentésével, hogy a kormány egyelőre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal „a XXI. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó” energiakérdésben. (És ehhez képest egészen másodlagos, hogy milyen szórakoztató lesz, amikor az MSZP szembesül akkori álláspontjával, miszerint „sehol a világon, így Európában sem szokás ilyen tárgyalásokról az aláírás előtt információkat kiadni, mivel az idő előtti kiszivárgás rontotta volna a magyar kormány tárgyalási pozícióját.”)