„Kertészt nem érdekli, melyik szavát hogyan lehet félreérteni, a félreértői meg sohasem akartak megérteni önmagukon kívül senkit. Tök mindegy, hogy Kertész a holokausztbizniszt a németeknek tulajdonítja, az a zsidóknak lesz tulajdonítva, tök mindegy, hogy Kertész nem a saját művét véli Nobel-díjra érdemtelennek, hanem a díjosztókat az osztásra, ez is azoknak a tökfilkóknak szolgál igazolásul, akik akkor sem fogták föl a Sorstalanságot, ha véletlenül a kezükbe került.
Másfél évtizede még vita folyt Kertész értőinek és értékelőinek körében is arról, lehet-e termékeny ez az egyetemes depresszió. Radnóti Sándornak akkor még hangsúlyoznia kellett ezt: »vegyük a Kertész által is felidézett szilénoszi gondolatot, amely azt mondja, hogy a legjobb meg sem születni. Miért ne lehetne ilyen szélsőségesen sötét világlátás alapján nagy művészetet kicsikarni?«